A legveszélyesebb hétköznapi tárgyaink

A legtöbben már gyermekkorban megtanulják, mennyire fontos a rendszeres kézmosás, a megfelelő higiénia súlyát azonban csak úgy lehet igazán érzékeltetni, ha megvizsgáljuk, mi mindennel érintkezünk nap mint nap. Lássuk tehát, hogy a legszennyezettebb, legveszélyesebb hétköznapi tárgyak listáját!

A mosogatószivacsok átka

Sem a mosás, sem a mikrózás nem segít a mosogatószivacsok szennyezettségén - mi hát a megoldás? Részletek itt.

Meglepő lenne, hogy az az eszköz, amelyet az edényeink tisztán tartására használunk, valójában hemzsegne a baktériumoktól. Számos mikrobiológus azonban pont a mosogatószivacsokat tartja a legkoszosabb háztartási eszköznek, nem is véletlenül! Mindennek hátterében az áll, hogy a szivacsok gyakran melegek és nedvesek, ráadásul ételmaradványok ragadnak rájuk, így tehát összességében kiváló közeget biztosítanak a baktériumok számára. Egy korábbi tanulmány szerint a mosogatószivacsok háromnegyede szennyezett coliform baktériumokkal, márpedig ezek fekális szennyeződésre utalnak. A bélrendszeri fertőzést okozó Campylobacter baktérium nemzetség tagjai pedig ugyancsak általános vendégnek számítanak a szivacsokon.

A "tiszta" konyharuha

Még ha csupán a kezünk megtörlésére is tartjuk a mosogató mellett, a konyharuhák kapcsán akkor is hasonló problémákat lehet emlegetni, mint a szivacsok esetében. A fő probléma ugyanis, hogy ezek ugyancsak meleg és nedves környezetet biztosítanak a kórokozók számára, emellett gyakran ételmaradványok is találhatók rajtuk, ami szintén nem túl szerencsés higiéniai szempontból. Egy kutatás a vizsgált konyharuhák 25 százalékán E.coli baktériumokat talált - érdemes tehát kétnapnyi használat után a szennyesbe dobni ezeket a törlőkendőket.

A bevásárlókocsi nagyon praktikus eszköz, de közben melegágya a baktériumoknak is
A bevásárlókocsi nagyon praktikus eszköz, de közben melegágya a baktériumoknak is

Egy ágyban az ellenséggel

Egy fárasztó nap végén aligha vágyik másra az ember, minthogy a párnák közé huppanva álomra hajthassa a fejét. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az ágyak különböző kórokozók számára is kívánatos helynek számítanak. Az emberi izzadság a meleg és nedves környezetet adja a baktériumok és a gombák fejlődéséhez és szaporodásához, miközben az ágyneműkbe az elhalt hámsejtjeinket is beledörzsöljünk - nagyjából minden olyan dologgal együtt, amivel csak napközben érintkezésbe kerültünk. A szakértők éppen ezért azt javasolják, hogy hetente legalább egyszer cseréljünk huzatot az ágyunkon.

Bolti veszélyek

Összességében kijelenthető, hogy a bevásárlókocsik egyszerre jelentenek kiváló tárhelyet a megvásárolni kívánt termékeknek és esetleg a gyermekeinknek, illetve nem utolsó sorban az E.colinak. Miközben ugyanis az emberek járnak-kelnek a boltban - jellemzően mosatlan kezekkel -, számos dolgot megfognak, így például élelmiszereket, akár nyers húst is. Ezáltal lényegében oda-vissza taxiztatják a nemkívánatos baktériumokat a kezük és a kocsi fogantyúja között. Nem meglepő tehát, hogy egy kisebb kutatás a guruló eszközök felénél mutatott ki különböző olyan veszélyes baktériumokat, mint az E.coli.

Kézből kézbe

Lényegében bármi, ami folyamatosan sok-sok ember kezével találkozik, melegágya a baktériumoknak, különösen akkor, ha nem takarítják le rendszeresen. Ebből már logikusan következik, hogy az ajtókilincsek és -gombok szintén nem a tisztaság mintapéldái. Egy mikrobiológus kísérlete például kimutatta, hogy miután vírusokat helyezett egy iroda ajtajának kilincsére, azok négy órával később már az ott dolgozók felére átterjedtek. Ráadásul a kórokozók az iroda gyakran érintett felületeinek felére is eljutottak ezzel egyidejűleg.

Fogkefék otthona - meg baktériumoké

A fogkefe előbb a szánkba kerül, majd onnan vissza a pohárba, miközben a fürdőszoba levegője is tele van mindennel, amit csak a wc kidob magából az öblítések alkalmával. Így aztán a fogkefetartó lényegében a helyiségben megtalálható összes baktérium számára tökéletes gyűjtőhellyé válik. Egy kutatás a poharak 14 százalékában talált Staphylococcus baktériumokat, penészt pedig a tartók 64 százalékában. Ne felejtsük el tehát időnként ezeket se kimosni!

Forrás: businessinsider.com.au

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.