A leggyakoribb higiéniai bakik

Talán soha nem volt még olyan fontos, hogy mindent megtegyünk a megfelelő higiéniáért, mint most, a koronavírus-járvány idején. Azonban több olyan hiba is van, amit néha még azok is elkövetnek, akik kifejezetten ügyelnek az ilyen dolgokra.

Mutatjuk a leggyakoribb higiéniai bakikat. Aki magára ismer, annak érdemes átgondolnia a tisztálkodási szokásait.

Túlzásba vitt tisztálkodás

Furcsán hangozhat, de a túlzásba vitt fürdés és zuhanyzás ugyanolyan káros lehet, mint ha egyáltalán nem tisztálkodnánk. A Columbia Egyetem kutatása szerint a túl sok zuhanyzás miatt a bőrünk kiszáradhat és kirepedezhet, így pedig a különféle kórokozók könnyebben bejuthatnak a szervezetünkbe. A szakértők szerint naponta csak egyszer érdemes zuhanyozni.

Vécézés koszos kézzel

A vécéhasználat utáni kézmosás fontosságát talán nem kell megmagyaráznunk. Azonban az is nagyon fontos, hogy ne csak a dolgunk elvégzése után, hanem előtte is megmossuk a kezünket. Pár óra alatt ugyanis sok kórokozó gyűlhet össze a kezünkön, ezért nem ajánlott koszos kézzel megérinteni az intim részeinket és az ezeket fedő ruhákat.

kézmosás, tisztálkodási szokások, higiéniai bakik, egészségtelen szokások, arcmosás
Vécézés előtt is mindig mossunk kezet! Fotó: Getty Images

Nem vagyunk elég körültekintőek

A vécé és környéke az egyik legkoszosabb rész a lakásban. Egyes kutatások szerint ráadásul még a vécé lehúzása után 90 perccel is lehetnek baktériumokat tartalmazó vízpáramaradékok a lehúzón. Ha gombos vécélehúzónk van, próbáljuk meg az öklünkkel vagy az egyik ujjunk hátuljával lenyomni, így sokat tehetünk azért, hogy a vécé lehúzása után ne vigyük át a kórokozókat a kilincsekre és a kapcsolókra. A többi lehúzási megoldásnál pedig érdemes vécépapírral megfogni a lehúzó kart. Az is nagyon fontos, hogy mindig csukjuk le a vécé fedelét, mielőtt leöblítjük a végterméket.

Ritkán cserélt párnahuzatok

Súlyos bajokat okozhat a koszos ágynemű - olvassa el a részleteket!

Arra is érdemes figyelni, hogy ne aludjunk túl sokáig ugyanazon a párnahuzaton, mivel ez a felület igazi paradicsom a poratkák és a penész számára. Ezek pedig bőrproblémákat, belélegezve pedig allergiás, asztmás tüneteket okozhatnak. A szakértők azt javasolják, hogy legalább hetente cseréljük le a párnahuzatokat, és mindig 60 Celsius-fokon mossuk őket.

Házi kedvencek az ágyban

Az sem túl higiénikus, ha a házi kedvenceinket beengedjük az ágyunkba. Ugyanis még a legtisztább kutyák és macskák szőrében is rengeteg baktérium él - extrém esetben akár bubópestist is elkaphatunk tőlük.

Szappanos arcmosás

Sokan azt gondolják, hogy ha napi kétszer megmossák szappannal az arcukat , akkor igazán tiszta lesz a bőrük. A nem kifejezetten arcra való szappan azonban eltömíti a pórusokat, és pattanásokat is okozhat.

Forrás: brightside.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.