A fővárosi rendőrök is segítségünkre lehetnek hirtelen szívleállás esetén

Öt félautomata defibrillátort kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a készülékek a közlekedésrendészeti és a bevetési részlegekhez kerülnek - jelentették be a BRFK, az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, valamint a HELP program képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Újraélesztés a Bee Gees ritmusáraAzt is bejelentették, hogy megkezdődött a rendőrök szervezett újraélesztés-oktatása, a BRFK és más rendészeti szervek munkatársai közül eddig félszáz embert képeztek ki. Borsos Bálint, az adományozó HELP (Human Emergency Life Point) program marketingigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon hirtelen szívhalálban becslések szerint évente csaknem 20-25 ezer ember veszti életét, azaz minden huszadik percben egy ember hal meg így. A hirtelen keringésleálláskor fellépő vészhelyzetben az első négy perc a kritikus, így létkérdés, hogy a mentő megérkezéséig a bajbajutottak gyorsan, szakszerűen és hatékonyan kapjanak korai sürgősségi életmentést.

Felidézte: több HELP pontot, vagyis az Országos Mentőszolgálatnál hivatalosan regisztrált életmentő állomást alakítottak ki többek között a rendőrség Teve utcai székházában, a Vígszínházban és a Magyar Televízióban.

Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat műveleti és szervezési igazgatója a laikus segítségnyújtás fontosságáról beszélt, mivel nincs a világon olyan hatékonyan működő mentőszolgálat, amely vállalni tudná, hogy négy perc alatt biztosan a helyszínre ér szívleállás esetén.

A leggyakoribb problémát az jelenti, amikor a szív nem ver, hanem remeg, vagyis koordinálatlan elektromos aktivitást mutat, és nincs úgynevezett pumpafunkciója, nem tudja fenntartani a keringést, így az illető külső segítség nélkül meghal. A defibrillátor ebben a helyzetben segít.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minél több helyen lennének elérhetők a félautomata defibrillátorok, mert - mint fogalmazott - a statisztikák riasztók. Mint elmondta, több programjuk is irányul a készülékek kihelyezésére, és külön kiemelte, hogy a balatoni strandokon évek óta sikerrel használják is ezeket.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra