Döbbenetes vagyont halmoztak fel a leggazdagabbak 2020 óta

Világszerte nőtt a szakadék a gazdagok és a szegények között az elmúlt évek válságai és háborúi miatt.

Az Oxfam jótékonysági szervezet tanulmánya szerint (amelyet a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) előtt hoztak nyilvánosságra) a világ öt leggazdagabb embere - mind férfiak - 2020 óta több mint kétszeresére növelte vagyonát. Ezzel egy időben közel 5 milliárd ember, a legszegényebb 60 százalék még szegényebb lett.    

A jelentés különböző forrásokból származó adatokon alapul. Az Oxfam például a Forbes amerikai üzleti magazin által a milliárdosok vagyonáról készített becsléseket összevonta a Credit Suisse bank, a Világbank és az Eurostat európai statisztikai hivatal globális vagyonra vonatkozó becsléseivel.    

Az Oxfam elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi növekedési ütem mellett a világnak 10 éven belül meglehet az első dollárbilliomosa. A globális szegénységet viszont még 230 év alatt sem lehetne teljesen leküzdeni.    

gazdagság szegénység
Egyre nő a szakadék a gazdagok és a szegények között. Fotó: Getty Images

Az Oxfam adatai szerint az öt leggazdagabb ember 2020 óta átlagosan óránként 14 millió dollárt (4 852 260 000 forintotkeresett. Vagyonuk a 2020-as 405 milliárd dollárról (140 364 900 000 000 forintról) 869 milliárd dollárra (301 178 020 000 000 forintra) nőtt. Az összes milliárdos teljes vagyona háromszor gyorsabban nőtt, mint az infláció mértéke.    

A WEF svájci nonprofit alapítvány, a politikai és üzleti világ vezetőit és sok más személyiséget tömörítő fórum hivatalosan a nap folyamán később nyílik meg, a vezetők pedig kedden kezdik ismertetni álláspontjukat a fórumon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

A gomolyfelhők zömmel feloszlanak, éjjel többnyire derült vagy fátyolfelhős idő várható, helyenként lehet felhősebb az ég, és zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Jórészt gyenge marad a légmozgás.Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 11 és 16 fok között alakul, ennél enyhébb időre a felhősebb tájakon, a magasabban fekvő helyeken, a vízpartoknál és a nagyobb városok belsejében számíthatunk. A hidegre hajlamos helyeken viszont hűvösebb lehet a hajnal. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.