A költöző madarak is veszélyben vannak

A szélsőséges időjárás és a tengerszint emelkedése is komoly veszélyt jelenthet a költöző madarakra.

A klímaváltozás veszélyezteti egyes költöző madarak élőhelyét az Atlanti-óceán keleti vidéke fölött húzódó vándorútvonalaik mentén – derült ki a német, dán és holland részvételű Watt-tengeri Együttműködés kutatásából. A tanulmány szerint Északnyugat-Európában a legnagyobb gondot a tengerszint emelkedése jelenti. A dán, német és holland partok melletti Watt-tenger jelentős forgalmi csomópont a vándormadarak útvonalán. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Watt-tengeren vándormadarak milliói állnak meg táplálkozni az Afrika és az északi sarkvidék közötti útjuk során.

Egyre több madárfaj kerül veszélybe

A kutatók szerint a klímaváltozás hatással van a legtöbb tengerparti térségre. A Watt-tengeren a vízszint emelkedése mellett egyre inkább a szélsőséges időjárási jelenségek, például a heves esőzések és viharok is megzavarják a madarakat a pihenésben és a költésben. Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai már Nyugat-Afrikában, a költöző madarak legjellemzőbb telelőhelyén is észlelhetők a talajerózió formájában, bár ott ehhez más tényezők – köztük a túlhalászás, a hajóforgalom és a fakitermelés – még nagyobb mértékben hozzájárulnak.

klímaváltozás, költöző madarak
A klímaváltozás veszélyezteti egyes költöző madarak élőhelyét. Fotó: Getty Images

A Watt-tengeri Együttműködés kutatói 2014 óta háromévente megszámlálták a költöző madarakat az Atlanti-óceán keleti vidékén vezető vándorútvonalakon. A rendszeres időközönként elvégzett számlálások a kutatást vezető Kristine Meise szerint azért fontosak, hogy az állományban bekövetkező esetleges változásokról időben értesüljenek. Nehézséget okoz, hogy egy költöző madár rendszerint nem egy helyen tartózkodik, sőt időnként az útvonalát is megváltoztatja. Ezért fordulhat elő az, hogy a madarak száma a Watt-tengeren csökkenhet, míg globálisan nézve a létszám stabil vagy akár emelkedhet is.

A legutóbbi – 2020-as – számlálás eredményei szerint a 83 megfigyelt vándormadár-populáció nagyjából felénél az állomány emelkedett, 16 százaléknál nem változott, 30 százalék esetében pedig csökkent az utóbbi évtizedek számaihoz viszonyítva. Ennek hátterében a kutatók szerint a változó éghajlati viszonyok állhatnak. A költöző madarak évezredek óta meghatározott időpontokhoz alkalmazkodnak. A klímaváltozás miatt viszont a tavasz, és vele együtt a hóolvadás és a rovarok kikelése az északi sarkvidéken már korábban kezdődik. Emiatt kedvezőtlenebbé váltak a körülmények a fiókák kiköltésére és felnevelésére. A költöző madarakat érintő fenyegetések ellensúlyozására a kutatók szerint fontos lenne fokozottan védeni az állatok kedvelt tartózkodási helyeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!