Veszélyben vannak az állatszerető gyerekek

Könnyen terjedhetnek hasmenéses járványok azok között a gyerekek között, akik szívesen töltik az idejüket az állatsimogatókban. Az antibakteriális zselék nem nyújtanak elegendő védelmet.

Veszélyesek az állatsimogatók

Brit közegészségügyi szakértők korábban figyelmeztették a lakosságot, hogy legyenek óvatosak az állatsimogatókban terjedő hasmenéses fertőzésekkel és mindenképpen védjék magukat a betegségek ellen. A Public Health England 2013-as adatai szerint abban az évben 12 fertőzéses gócpontot jelentettek, amik mind az Angliában működő állatsimogatásra specializálódott farmokhoz köthetők és összesen 130 ember megbetegedését okozták.

Veszélyesek lehetnek az állatsimogatók
Veszélyesek lehetnek az állatsimogatók

Az emberek az állatok vagy a széklettel szennyezett felületek megérintésével kaphatják el a fertőzést. A leghatékonyabb védekezési módszer a szappanos kézmosás , mivel az antibakteriális zselék és törlőkendők sokszor nem nyújtanak megfelelő védelmet, például nem képesek elpusztítani az E. coli 0157 baktériumot sem. Szakértők szerint minden esetben úgy kellene eljárni, mintha mindegyik szarvasmarha, birka, és kecske, illetve egyéb simogatnivaló állat potenciális veszélyforrás lenne.

"Ezek a kisebb járványok segíthetnek emlékeztetni az emberek, milyen fontos a szappanos kézmosás az állatokkal való érintkezés után , különösen evés előtt" - nyilatkozta Dr. Bob Adak, a Public Health England emésztőszervi megbetegedésekkel foglalkozó osztályának vezetője. "Bár a szemmel látható szennyeződéseket elkerülhetjük, az állatsimogatókban láthatatlan baktériumok milliói veszik körül az embert mindenütt."

"Az állatsimogatókban kialakuló szezonális E. coli járványok előtt szeretnénk emlékeztetni az embereket, hogy az antibakteriális zselék és kéztörlők nem nyújtanak megfelelő védelmet, mivel nem képesek elpusztítani az állatsimogatókban és a farmokon lévő kórokozók nagy részét" - figyelmeztet a szakember. "A gyerekek esetében különösen oda kell figyelni a megfelelő higiéniás körülményekre, mivel náluk nagyobb eséllyel alakulnak ki súlyosabb szövődmények. Ha tisztában vagyunk a ránk leselkedő veszélyekkel, könnyen elkerülhetjük őket, és élvezhetjük az állatsimogatókban tett kirándulásokat."

Íme, a hatékony kézmosás titka Hány másodpercig, és kezének mely részeit dörzsöli szappannal? Hogyan szárítkozik? Hogyan megy ki a helyiségből, ahol kezet mosott? Helyes kézmosással számos betegséget előzhet meg - mi most videón is megmutatjuk, mi a helyes módszer !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!