Tárcától a bakelitig – megdöbbentő, mi mindent hagyunk a tömegközlekedésen

Tavaly csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál, a fele hiába.

Tavaly leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót felejtettek a járműveken az utasok, de találtak már elhagyott rollert, bakelitlemezt is – olvasható a MÁV vasárnap reggeli közleményében. Az elvesztett holmikat a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le megtalálóik, ahol tételesen nyilvántartásba veszik, így azok bekerülnek egy adatbázisba is. 2024-ben a vonatokról 16 ezer, a buszokról közel 7 ezer, azaz összesen mintegy 23 ezer talált tárgyat vettek nyilvántartásba. Közülük 12,5 ezer került vissza a tulajdonoshoz.

Ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik. Bankkártya és okmány esetében – a tulajdonos azonosíthatósága esetén – a bankkártya-kibocsátónak, illetve a személyes okmányokat kiállító hatóságnak juttatják el a kártyát, okmányt. Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt (például kabát, táska, pénztárca) adnak le. Amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszik. A HÉV-en talált tárgyakat a BKV kezeli.

A talált tárgyak kezelésével kapcsolatos tudnivalókról a MÁV honlapján olvasható bővebb információ.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.