Már nem sokáig utazhatnak ingyen az egészségügyi dolgozók

Már csak június 14-éig utazhatnak ingyenesen a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain.

Június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett kormányrendelet, amely lehetővé tette a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók és egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) kedvezményes utazását.

utazás, egészségügyi dolgozók
Megszűnik a kedvezményes utazás lehetősége. Fotó: Getty Images

Két hét türelmi idő van

A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe. Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától pedig már ők is kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait.

Mi kell az ingyenes utazáshoz?

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az ingyenes utazásra is csak az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában jogosultak az érintettek. Az utazási kedvezmény igénybevételéhez a személyi igazolvány vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell tehát mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!