Koronavírus: ez vár külföldön a turistákra

Több pénz maradhat a zsebében annak, aki az alábbi országok valamelyikébe utazik üdülni a koronavírus-fenyegetettség elmúltával.

A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint fel kell adnunk azt a biztonságérzetet, amelyben eddig éltünk. Részletek itt.

A korlátozások feloldása után számos ország különböző kedvezményekkel próbál újra vonzó célponttá válni a turisták szemében. Mi több, van, ahol pénzvisszatérítéssel is várják az oda utazókat - derül ki a New York Post összefoglalójából. Aki például eddig nem engedhetett meg magának egy szicíliai vakációt, most számolhat azzal, hogy az olasz szigetre utazóknak kifizetik repülőjegyük árának felét, továbbá minden ott töltött három szállodai éjszakából egynek az árát. Ezen felül sok múzeum és látványosság is ingyenesen látogatható.

Többféle módon is igyekeznek visszacsábítani a turistákat a járvány lezárultával
Többféle módon is igyekeznek visszacsábítani a turistákat a járvány lezárultával. Fotó: Getty Images

Nem kell fizetni idén nyáron több bulgáriai tengerparti strandon sem, ahol a napozóágyakért és napernyőkért sem kérnek majd extra díjat. Ingyenes szállodai éjszakákkal csábítják a turistákat a mexikói hotelek is. A Cancúni Szállodaszövetség tájékoztatása szerint mindenkinek, aki két éjszakát foglal és fizet valamelyik helyi hotelben, további két éjszakát adnak térítésmentesen. Ezen kívül, aki két napra bérel autót, két napot ingyen kap, két felnőtt foglalása esetén pedig akár két gyerek tartózkodása is térítésmentes lehet.

Sokaknak még így is túl költséges lehet egy mexikói vakáció, hiszen az útiköltség sem olcsó, az Insider és a The Sun viszont azt írja, a repülőjegyek árának egy részét is visszatéríthetik. A Japán Turisztikai Ügynökség ugyanakkor időközben pontosított a korábbi bejelentésén: csupán a belföldi utazókra vonatkozik, hogy a szigetország átvállalja az utazók költségeinek egy részét. A japán kormány ezzel a 12,5 milliárd dolláros visszatérítési programmal szeretné újra beindítani a belföldi utazásokat, a hírek szerint már júliusban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.