Vörösborivással is védekezhetünk a mellrák ellen

A Cedars-Sinai kórház új kutatása szerint a vörösbor mértékletes fogyasztása nőkben csökkentheti az emlőrák kockázatát. A módszer újabb természetes fegyver lehet a betegség elleni harcban.

A Journal of Women's Health online kiadásában megjelent tanulmány annak az általánosan elfogadott ténynek mond ellent, hogy az alkoholfogyasztás minden formája növeli az emlőrák kialakulásának kockázatát. Az orvosok régóta állítják, hogy az alkohol növeli a szervezet ösztrogénszintjét, ez pedig elősegíti a daganatos sejtek növekedését.

A Cedars-Sinai kórház kutatásából azonban az derül ki, hogy a vörös szőlő héja és magja kis mértékben csökkenti az ösztrogénszintet, és növeli a tesztoszteronszintet a menopauza előtt álló nőkben, akik a kísérlet során egy hónapig minden este 2 dl vörösbort ittak. A kutatók szerint az eredmény biztató, és az időnként alkoholt fogyasztó nőknek érdemes átgondolni italválasztásukat.

Chrisandra Shufelt, a tanulmány társszerzője elmondta, hogy az emlőrák az első számú rákos megbetegedés az amerikai nők körében, amely több mint 230 ezer új esetet okoz, és az összes női rákdiagnózis 30 százalékát teszi ki. Az Amerikai Rák Társaság adatai szerint 2011-ben körülbelül 39 ezer amerikai nő halt meg emlőrák következtében.

A kórház kísérlete során 36 nőt osztottak véletlenszerűen két csoportba: az egyik egy hónapig Cabernet Sauvignont, a másik Chardonnay-t fogyasztott minden nap, majd a csoport tagjai átváltottak a másik borfajtára. Havonta kétszer vérvizsgálattal ellenőrizték a hormonszinteket. A kutatók kimutatták, hogy a hormonok mintái alapján a vörösbor gátolja a daganatos sejtek növekedését, amit a korábbi laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztanak.

Glenn D. Braunstein, a tanulmány másik társszerzője hozzátette, bár a fehérbor nem jár ugyanezzel a jótékony hatással, nem növeli az emlőrák kockázatát, csupán a fehérbor készítéséhez felhasznált szőlőfajták nem rendelkeznek ugyanazzal a védőhatással, mint a vörös szőlők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy - főleg délnyugaton - borult idő valószínű. Eközben nyugatra helyeződik a csapadék súlypontja: hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű eső, zápor. Az északias szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!