Veszélyes lehet együtt aludni a háziállatokkal

Együtt alszik házi kedvencével? Az amerikai Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) jelentése szerint ha együtt alszunk a háziállatokkal, és megengedjük, hogy megnyalják az arcunkat, kórokozókat támadásának tesszük ki magunkat.

A beszámolóban idézett egyik esetben egy felnőtt férfi és felesége sorozatosan meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) fertőzést kapott, míg végül kiderült, hogy a kutyájuk hordozta a betegséget. A kórokozót négy hónapos kezeléssel sikerült kiirtani belőlük, és szerencsésnek mondhatják magukat, mert ez a betegség akár halálos is lehet. 1999 és 2005 között az Egyesült Államokban körülbelül 5500 MRSA okozta haláleset következett be évente. Az említett esetben a kutyát nem érintette a betegség, csak a gazdái betegedtek meg súlyosan. Az állat az ágyukban aludt, és megengedték neki, hogy megnyalja az arcukat.

Egy 2009-es tanulmány kimutatta, hogy az újszülöttek agyhártyagyulladását már a házi kutyával vagy macskával történt véletlenszerű érintkezés is okozhatja. A kutatók 38 olyan kutatást elemeztek, amelyek az agyhártyagyulladásról és az újszülöttekről szólt. Az egy hónapnál fiatalabb, meningitiszben szenvedő csecsemők közül 27 találkozott otthonában háziállatokkal. Egy felnőtt nő, aki 2010-ben kapott agyhártyagyulladást, csókolgatta és a szájából etette a kutyáját.

A másik, háziállatoktól származó lehetséges fertőzést a fonálféreg okozza. A fonálféreg-fertőzés kölyökkutyákban nagyon gyakori, és az emberekben, különösen a gyermekekben, akár vaksághoz is vezethet. A fonálféreg petéi jellemzően a kölyökkutyák és a kismacskák székletében fordulnak elő, bár a felnőtt állatok is terjeszthetik. A peték hónapokig életképesek maradnak, ezért a szennyezett ingatlanon a fertőzés kockázatának megelőzéséhez rendkívül fontos a megfelelő higiénia, a kézmosás és a pika (földevés) elkerülése.

A CDC 2008-as kutatásából az is kiderült, hogy a kutyával való együtt alvás a pestis fertőzésének kockázatát is növelheti. A pestis többnyire bolhák útján terjed, amelyek miután megcsípték a rágcsálókat, hordozzák a betegséget. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minden rágcsálót távol tartsunk az otthonunktól. Ha a közelben tanyáznak, az ezeket megcsípő bolhák ránk vagy a háziállatainkra is átvihetik a pestist. A háziállatoktól eredő fertőzés kockázata még így is viszonylag alacsony, de megéri tisztában lenni az eshetőségekkel. Megfelelő odafigyeléssel és a szabályok betartásával saját és házi kedvencünk egészségét is biztosíthatjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra