Végre elkészült az agy géntérképe is

Elkészült az emberi agy első átfogó genetikai térképe, 94 százalékos az emberek közti egyezés - jelentette be az www.brain-map.org internetes címen.

Az Allen Human Brain Atlashoz (Az emberi agy Allen-féle atlasza) az intézet két felnőtt ember agyának biokémiáját jellemezte és térképezte fel eddig nem ismert részletességgel. Az adatok szerint az emberi agy meglepően nagy, 94 százalékos hasonlóságot mutat az egyes személyek között. Az elemzések azt is jelezték, hogy az összes emberi gén legalább 82 százaléka kifejeződik az agyban, bizonyítva hihetetlen összetettségét. A gének funkciójának megállapítása közelebb vihet az agyműködés és az idegrendszeri betegségek megértéséhez.

Az atlasz több mint 100 millió adatpontból nyert 1000 anatómiai helyet azonosít az emberi agyban. Az adatok az adott helyek génkifejeződésére és a lejátszódó biokémiai folyamatokra vonatkoznak. A térkép segítségével tanulmányozható az agy egyes területeinek működése, a traumák alatt lezajló folyamatok, valamint az, hogy miként hatnak az egyes terápiáknál alkalmazott gyógyszerek.

Az Allen Agytudományi Intézet 2006-ban fejezte be az egéragy feltérképezését, melynek eredményét szintén szabadon hozzáférhetővé tette a kutatók számára. Az adatbázis felhasználásával - az arra való hivatkozással - azóta ötszáznál több tudományos publikáció született.

Az emberi agy atlasza számos különböző típusú adatot integrál, például mágneses rezonanciás (MRI) és diffúziós tenzor képalkotásból (DTI) származókat, szövettani adatokat, valamint különböző technikákkal beszerzett genetikai információkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat, nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. Hajnalra általában 0 és +7 fok közé hűl le a levegő, de elsősorban a keleti országrészben több helyen is előfordulhat fagy. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!