Védőoltás agydaganat ellen?

Ígéretes eredményeket mutatott az immunrendszert aktiváló vakcina az egyik legrosszindulatúbb daganatos betegség, a glioblasztóma multiforme gyógyításában.

A glioblasztóma multiforme a leggyakoribb felnőttkori agydaganat. Igen agresszív, a betegek többségének túlélése nem haladja meg a diagnózist követő 12-14. hónapot. Dr. Isaac Yang és a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) munkatársai 34 betegen próbáltak ki egy olyan vakcinát, mely a szervezet saját immunsejtjeit, a dendritikus sejteket küldi harcba a daganatos szövet ellen. A kiinduló feltételezés szerint a vakcina arra tanítja meg a dendritikus sejteket, miként ismerjék fel a daganatot.

A beavatkozás után egy évvel a betegek 91 százaléka volt életben, 55 százalék a két évet is megérte, míg 44 százalék esetében a túlélés a három évet is meghaladta. Három beteg öt évvel később is életben volt. Az 1. fázisú klinikai vizsgálatokat bemutató előadás az Amerikai Idegsebészeti Társaság éves találkozóján hangzott el Denverben.

A kutatók jelenleg a 2. fázison dolgoznak, de már a 3. fázist is tervezik, melyet több egészségügyi centrum bevonásával fognak elvégezni.

Azonban amennyiben a hatóságok évek múlva engedélyezik, várhatóan nem minden beteg fog részesülni a szerben, inkább azok a betegek, akik daganata túl mélyen, a műtét számára nem elérhetően helyezkedik el - az a betegek mintegy felét teszi ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra