Vámpírgyógymód kopaszodás ellen

A kutatók a páciensek saját vérét fecskendezik a fejbőrükbe, hogy serkentsék a hajnövekedést.

A kopaszodó férfiak szinte bármit megtennének azért, hogy visszakapják elveszített hajkoronájukat. A legújabb gyógymód azonban talán még az ő szemükben is túl messzire megy. A kutatóknak ugyanis úgy sikerült újranöveszteniük a hajat a kopasz foltokon, hogy a kopaszodó páciensek fejbőrébe saját vérük oldatát fecskendezték be. A „vámpír” kezelés a bőr alatt lévő új őssejteket serkenti, amelyek elősegíthetik az újranövekedést.

A vérből kinyert vérlemezkében gazdag plazma (platelet-rich plasma – PRP) terápiát az arc és a kézfej öregedése ellen már korábban is alkalmazták.

A szaklapban közzétett legújabb kísérletben az International Hair Research Foundation, a Bresciai Egyetem és az izraeli Héber Egyetem kutatói 45 foltos hajhullásban szenvedő beteget kezeltek. A páciensek fejének egyik felét kezelték az injekcióval. Néhányan PRP kezelést, mások hagyományos szteroidos krémet, megint mások pedig placebót kaptak. A résztvevők havonta három kezelésben részesültek.

Az eredmények azt mutatták, hogy a plazmainjekció jelentősen nagyobb mértékű haj újranövekedést váltott ki, mint a placebo és a szteroidos kezelés. A kutatók azt remélik, hogy a későbbiekben olyan krémet lehet majd kifejleszteni, amivel ki lehet váltani a tűszúrást. Dr. Fabio Rinaldi azt is hozzátette, hogy az új kezelés az olyan gyakoribb hajproblémák esetében is segíthet, mint a férfias típusú hajhullás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!