Új, megdöbbentő adatok az alkoholfogyasztásról

Az alkoholfogyasztás egyre nő és az ezzel összefüggő megbetegedések száma is egyre emelkedik. Világszerte minden huszonötödik halálesetért az alkohol a felelős - olvasható egy új tanulmányban.

Az egy főre eső alkoholfogyasztás világátlaga évente 6,2 liter tiszta szesz, illetve körülbelül 12 egység/fő hetente. A fogyasztás Európában a legmagasabb (11,9 liter, illetve 21,5 egység/hét). Észak-Amerikában ez 9,4 liter (18 egység/hét), miközben a kelet-mediterrán térségben mindössze 0,7 liter (1,3 egység/hét). A férfiak világszerte többet isznak, mint a nők, azonban a gazdagabb országokban a nők között nagyobb arányban fordulnak elő alkoholt fogyasztók. "Emellett figyelembe kell vennünk, hogy a felnőtt népesség nagy része, a férfiak 45, a nők 66 százaléka egyáltalán nem fogyaszt alkoholt" - mondta el Dr. Jurgen Rehm, a torontói Addiktológiai és Pszichiátriai Központ kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A 2004-es statisztikák szerint a világon minden 25. halálesetért (3,8 százalék) az alkohol tehető felelőssé, ez az arány Európában a legmagasabb (10 százalék). Európán belül a helyzet a volt szovjet tagköztársaságokban a legrosszabb (15 százalék). Az egy főre jutó alkoholfogyasztást alapul véve az alkohollal összefüggő halálozások aránya a fejlődő országokban a legmagasabb, különösen Délkelet-Ázsiában.

A tanulmány szerint az alkohollal összefüggő halálozás 2000 óta egyre nőtt, főként mivel egyre több nő iszik. A legtöbb halálesetet sérülések, daganatok, szív-érrendszeri betegségek és májzsugor okozta. A fiataloknál gyakoribbak az alkohol okozta megbetegedések. Skóciában 358 dollárba kerülnek az alkohollal kapcsolatos kiadások, Amerikában 837 dollárba, míg Thaiföldön mindössze 122 dollárba.

"Globálisan az alkohol okozta megbetegedések terhei akkorák, mint a dohányzásé 2000-ben, a legsúlyosabb a helyzet a fejlődő országokban" - olvasható a tanulmányban. "Ez egyáltalán nem meglepő, mivel a világ alkoholfogyasztása egyre nő, különösen a két legnépesebb országban, Indiában és Kínában." A tanulmány a Lancet aktuális számában jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.