Szívünkre támadhatnak a fertőzött élelmiszerek

A Listeria monocytogenes, mely sajtokban, hűtött élelmiszerekben fordul elő, képes megfertőzni a szívet, ami igen nehezen gyógyítható gyulladáshoz vezet - állítják a chicagói Illinois-i Egyetem munkatársai.

Egészséges egyénekben a listeria-fertőzés enyhe lefolyású, csak arra fogékonyakban, illetve az idősebbekben alakul ki súlyos betegség, mely általában a központi idegrendszert, a méhlepényt és a fejlődő magzatot érinti. A Journal of Medical Microbiology oldalain közölt vizsgálat szerint a súlyos fertőzéses esetek mintegy 10 százalékában alakul a szív fertőződése. Ezeket azonban igen nehéz kezelni, több mint egyharmaduk fatális következményekkel jár. A jelenség háttere kevéssé ismert, eddig nem tanulmányozták behatóan.

Nancy Freitag és munkatársai szívfertőzésekből izoláltak egy listeria baktériumtörzset. Mind a kórokozó, mind a gyulladás szokatlannak tűnt. A fertőzések általában a szív üregeit borító belhártyán, illetve a szívbillentyűkön jelentkeznek, ebben az esetben azonban a baktériumok a szívizomba hatoltak be. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az szokványostól való eltérés vajon az egyéni fogékonyságban vagy a baktériumtörzs tulajdonságaiban keresendő.

Megállapították, hogy a szóban forgó törzzsel fertőzött kísérleti egerek esetén mintegy tízszeres a szívben lévő baktériumok mennyisége a laboratóriumban tenyésztett, standard törzshöz képest. A standard törzs inkább a májat és a lépet részesítette előnyben. A munkacsoport molekuláris genetikai vizsgálatok segítségével térképezte fel, hogy mi lehet a különbség a két törzs között. Megállapították, hogy a szívfertőzést okozó listeria felszínén megváltozott fehérjék vannak, ezek segítségével pedig a kórokozó könnyebben hatol be a szív állományába.

A listeria több élelmiszerben megtalálható, szaporodását hűtött körülmények között is fenn tudja tartani. Mivel a fejlett társadalmak népessége egyre öregszik, a jövőben a listeria-fertőzések növekedésével kell számolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra