Az SZTE Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében a 2000-es években kezdték el vizsgálni a sérült mozgatóidegsejtek kezelésének lehetőségét. 2007-ben őssejtterápiás kísérleteket indítottak, melyek során felfedezték, hogy a sérülés környékére beültetett őssejtek négy-öt fehérjéből álló keveréket, úgynevezett szekretomot termeltek, amely kedvezően befolyásolta a károsodott idegsejtek megmaradását. A kutatók 2019-ben együttműködésbe kezdtek Pardi Norberttel a Pennsylvaniai Egyetemről, hogy kidolgozzák a megoldást arra, miként lehet a szekretom alkotórészeit kódoló mRNS-eket a sérülés helyére, a gerincvelőbe juttatni, hogy a szervezet a fehérjéket ott helyben állítsa elő – derül ki az SZTEHírek Nógrádi Antallal készült interjújából.
Először egy egyszerű jelzőfehérjét, a zöld fluoreszcens fehérjét kódoló mRNS-t próbáltak lipidburokba csomagolva bevinni a gerincvelőbe, majd miután ezzel sikerrel jártak, következett egy terápiás fehérje, az interleukin 10-et (IL-10) kódoló mRNS bejuttatása. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szekretom hatásának 60 százaléka ennek az idegsejteket védő és gyulladáscsökkentő jellegű fehérjének köszönhető. A következő lépés a túlélő és sérült idegsejtek idegsejt-nyúlványainak (axon) növekedését támogató fehérjét, a gliasejtvonal-eredetű neurotrófikus faktort (GDNF) kódoló mRNS bejuttatása volt.
A gerincvelőben a sérülés helyén keletkező zúzódásos üreg kicsiny, mindössze pár mikroliternyi térfogatú, egy csepp méreténél is kisebb. Oda csak annyi anyagot szabad betenni, amennyi nem okoz nagyobb károsodást és nem tágítja ki az üreget. A szekrétum mind a négy faktorának bejuttatása már ezt a határt feszegeti. Ezért a kutatók a terápiához úgynevezett cargo-, avagy szállítósejteket vesznek igénybe. A szállító feladatra a fehérvérsejtek egy csoportját alkotó makrofágokat választották, melyek feladata a sérülést követően az idegen elemek eltakarítása. Ezek a sejtek a gerincvelő-sérülés helyszínére mennek, közben pedig viszik magukkal a terápiás fehérjéket, melyeket a bejuttatott mRNS-ek alapján gyártottak le.
A szakemberek azt tervezik, hogy a rágcsálómodellek után nagyobb állatokon is vizsgálják a megoldás működőképességét. Erre kiváló modell lenne a kutya, mivel vannak olyan fajták – mint a tacskók –, melyek testalkatukból fakadóan érzékenyek a gerinc mint támasztószerkezet betegségeire. A megbetegedő egyedeknél a túl hosszú terhelési ívet nem képes tovább fenntartani a gerinc, ezért megroppan, így sérülést okozva a gerincvelőben. Az elképzelések szerint a beteg állatokat a makrofágok IL-10 termelésének serkentésével tudnák kezelni.
Borítókép: Getty Images
