Szabad szemmel is látható lesz egy új üstökös

Váratlanul bukkant fel egy üstökös, amely a Nisimura nevet kapta. Egy japán csillagász vette észre először az eddig ismeretlen égitestet, ami várhatóan szabad szemmel is látható lesz szeptember közepén.

Az előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és felfedezett C/2023 P1 (Nisimura) üstökös - írja a Csillagaszat.hu.    

Az új üstököst egy 72 éves japán üstökös- és nóvafelfedező amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel a Kakegava város melletti Gomjo nevű teaültetvényen levő észlelőhelyén 2023. augusztus 12-én. Mivel a felfedezésekori, 11 magnitúdós látszó fényesség nagynak számít, a mai kisebb távcsövek számára, ezért sok amatőr csillagász megfigyelte és megerősítette a felfedezést a Japán Nemzeti Obszervatórium bejelentése után.

A sok megfigyelés gyorsan lehetővé tette az égitest pályájának meghatározását, ami megerősítette, hogy egy korábban ismeretlen üstökösről van szó. Az üstökös, amely a Naprendszerhez tartozik, tehát nem valahonnan a Naprendszer távoli vidékeiről érkezett a Nap közelébe, szeptember 18-án lesz napközelben. Ez azt jelenti, hogy a Merkúrnál is közelebb kerül a Naphoz, ami potenciálisan fényes üstököst jelenthet.    

üstökös csillagászat
Szeptember 10-e körül lesz érdemes kémlelni az eget. Fotó (Illusztráció): Getty Images

A cikk szerint az üstökösnek a kellően sötét, fényszennyezéstől mentes helyekről készített újabb, hosszú expozíciós képein már halvány csóvája is látszik. Gázkómája zöld színű, ami a kétatomos szénmolekulától ered.    

Az üstökös látszó fényessége szeptemberi napközelsége idején elérheti a három magnitúdót, így akár szabad szemmel is megfigyelhető lenne, ha nem látszana nagyon kis szögtávolságra a Naptól. Az üstökös ekkor inkább a világosodó, pirkadati égen lesz megfigyelhető. A csillagászok szerint érdemesebb lesz egy héttel a napközelsége előtt, szeptember 10-e körül próbálkozni a megfigyelésével, amikor még halványabb, de könnyebben észlelhető lesz.    

Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól - írták a csillagaszat.hu portálon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!