A szilícium alapú számítógépekben az elektromos jelek fémhuzalokon haladnak, amelyek összekötik a különböző alkatrészeket. Az agyban az idegsejtek a szinapszisokon (idegsejtek közötti kapcsolódási pontokon) keresztül elektromos jelek segítségével kommunikálnak egymással. A Cortical Labs Dishbrain rendszerében az idegsejteket szilícium chipeken tenyésztik. Ezek az idegsejtek úgy működnek, mint a rendszerben a különböző komponenseket összekötő vezetékek. E megközelítésnek az a nagy előnye, hogy a neuronok a rendszer igényeinek megfelelően megváltoztathatják alakjukat, növekedhetnek, szaporodhatnak vagy elhalhatnak – írta a Conversation magazinban megjelent cikkében Julian Savulescu, jogász professzor és Christopher Gyngell, a biomedicinális etika szakértője, a Melbourne-i Egyetem kutatója, illetve Tsutomu Sawai, a Hirosimai Egyetem társadalomkutatója. Azt boncolgatták, hogy etikus-e emberi sejtekből számítógépes chipeket előállítani.
A Dishbrain fejlesztői szerint "ilyesmi még soha nem létezett, egy teljesen új létmód, a szilícium és a neuron fúziója”. A Cortical Labs úgy véli, hogy hibrid chipjei jelenthetik a kulcsot az olyan komplex gondolkodáshoz, amelyet a mai számítógépek és a mesterséges intelligencia nem tudnak produkálni.
Egy másik, laboratóriumban növesztett neuronokból számítógépeket készítő startup, a Koniku pedig úgy véli, hogy technológiájuk számos iparágat forradalmasít majd, többek között a mezőgazdaságot, az egészségügyet, a haditechnikát és a repülőtéri biztonságot. A szerves számítógépek más típusai is a fejlesztés korai szakaszában vannak.
A biológiai agy kenterbe veri a gépi agyakat
Bár a szilícium alapú számítógépek átalakították a társadalmat, még mindig nem képesek felülmúlni a legtöbb állat agyát. Egy macska agya például ezerszer több adatot tárol, mint egy átlagos iPad, és milliószor gyorsabban képes felhasználni ezeket az információkat. Az emberi agy a maga trilliónyi idegi kapcsolatával másodpercenként 15 kvintillió művelet elvégzésére képes.
Ezt ma még csak a rengeteg energiát használó, hatalmas szuperszámítógépek tudják elérni. Az emberi agy pedig csupán körülbelül 20 watt energiát használ, vagyis nagyjából annyit, amennyi egy villanykörte működtetéséhez szükséges. Ahhoz, hogy a modern adatközpontokban ugyanannyi adatot lehessen tárolni, mint amennyit egy emberi agy rejt, 34 olyan szénerőműre lenne szükség, amelyek óránként 500 megawatt energiát termelnek.
A vállalatoknak nincs szükségük donoroktól származó agyszövetmintákra, hanem egyszerűen őssejt-technológiák segítségével, közönséges bőrsejtekből , laboratóriumban növeszthetik a szükséges neuronokat. A tudósok képesek vérmintákból vagy bőrbiopsziából származó sejteket egyfajta őssejtté alakítani, amelyek aztán az emberi test bármelyik sejttípusává válhatnak. Ez azonban kérdéseket vet fel a donorokkal kapcsolatban. Például, hogy tudják-e az emberek, akik szövetmintát adnak technológiai kutatáshoz és fejlesztéshez, hogy azt neurális számítógépek készítésére használhatják fel. Vagy hogy tudniuk kell-e erről ahhoz, hogy eredeti beleegyezésük érvényes maradjon.
Az emberek kétségtelenül sokkal szívesebben adományoznak bőrsejteket kutatásra, mint agyszövetet. Az agyadományozás egyik akadálya az, hogy az agyat a személyazonossághoz kapcsolódónak tekintik. De egy olyan világban, ahol gyakorlatilag bármilyen sejttípusból tudunk mini agyat növeszteni, van-e értelme ilyen különbséget tenni?
A neuron alapú számítógépek és a kizsákmányolás
Ha a neuron alapú számítógépek általánossá válnak, más szövetadományozási kérdésekkel is meg kell küzdenünk. A Cortical Lab és a Dishbrain kutatásából az derül ki, hogy az emberi neuronok gyorsabban tanulnak, mint az egerekből "származóak". De vajon lehetnek-e különbségek a teljesítményben attól függően, hogy kinek a neuronjait használják? Lehet, hogy az Apple és a Google képes lesz villámgyors számítógépeket készíteni a mai legjobb és legokosabb neuronjainkból? Képes lenne valaki olyan elhunyt zsenik szöveteit megszerezni, mint Albert Einstein, hogy speciális, limitált példányszámú neurális számítógépeket készítsen? Ezek a kérdések erősen spekulatívak, de a kizsákmányolás és a kompenzáció tágabb témáit érintik. Gondoljunk csak Henrietta Lacks, egy afroamerikai nő esetére : az ő sejtjeit széles körben használták fel orvosi és kereskedelmi kutatásokhoz a tudta és beleegyezése nélkül.
Henrietta sejtjeit még mindig használják olyan alkalmazásokban, amelyek hatalmas bevételt termelnek a gyógyszeripari vállalatoknak. A Lacks család viszont még mindig nem kapott kártérítést. Ebből pedig egy újabb kérdés adódik: ha egy donor neuronjait végül olyan termékekhez használják fel, amelyek jelentős üzleti hasznot hoznak, jogosult lehet-e az ezekből a termékekből származó nyereség egy részére?
A neurális számítógépek másik fontos etikai szempontja az, hogy kialakulhat-e bennük valamiféle tudatosság, és tapasztalhatnak-e fájdalmat. Vajon a neurális számítógépeknek nagyobb valószínűséggel lennének élményeik, mint a szilíciumalapúaknak?
Kártérítési megállapodás a donorokkal
„A donorok teljes körű tájékoztatáson alapuló beleegyezése kiemelkedően fontos. Minden donornak lehetőséget kell kapnia arra, hogy e folyamat részeként kártérítési megállapodást kössön, és testi autonómiáját kényszerítés nélkül tiszteletben kell tartani” - mondta Brett Kagan, a Cortical Labs tudományos vezetője.
Amint azt nemrégiben egy tanulmányban tárgyalták, nincs bizonyíték arra, hogy a Dishbrainben lévő neuronoknak bármilyen minőségi vagy tudatos tapasztalatuk volna, így nem tudnak szorongani, és fájdalomreceptorok nélkül nem érezhetnek fájdalmat. A neuronok úgy fejlődtek ki, hogy mindenféle információt feldolgozzanak , ezért az, hogy a laboratóriumokban ingerület nélkül hagyják őket, nem természetes állapot számukra. Ez a fejlesztés csupán annyit tesz, hogy a neuronok a természet által tervezett módon viselkedhetnek a legalapvetőbb szinten.
Az emberek évezredek óta használnak állatokat fizikai munkára, annak ellenére, hogy ez gyakran negatív tapasztalatokkal jár az állatok számára. Vajon a szerves számítógépek kognitív munkára való felhasználása etikailag problémásabb lenne, mintha egy ökröt használnánk szekérhúzásra? A neurális számítástechnika korai szakaszában vagyunk, így van időnk átgondolni ezeket a kérdéseket. És meg is kell tennünk, mielőtt a neurális termékek nem csak a sci-fikben, hanem a valóságban is a boltokba kerülnek.
