Öregedést irányító fehérjéket találtak

Az öregedés folyamatában szerepet játszó emberi fehérjéket azonosítottak magyar kutatók matematikai elemzéssel.

Az ELTE genetika tanszéke és az MTA SZTAKI kutatói gépi tanulásos algoritmussal jellemezték az ember 24 ezer fehérjéjét, és meghatározták, hogy közülük melyek játszhatnak szerepet az öregedési folyamatokban - írja az index.hu .

Öregedést irányító fehérjéket találtak
Öregedést irányító fehérjéket találtak

Vellai Tibor, az ELTE genetika tanszékének vezetője elmondta: a fehérje-adatbázisokban 21 ezer szempont szerint jellemezhetők az emberi fehérjék. Ezt betáplálták a kutatócsoport gépi tanulási algoritmusába. Mivel sok fehérjéről tudni lehet, hogy szerepet játszik az öregedésben , ezeket alapul véve a program kiválasztott 36 olyan fehérjejellemzőt, amelyek alapján eldönthető egy fehérjéről, hogy kapcsolatban áll-e az öregedési folyamattal. A következő lépésben kísérletesen kell bebizonyítani a fehérje e szerepét.

A tanszékvezető szerint sok olyan humán fehérje van a listán, amelyről korábban senki nem tudta, hogy köze lehet az öregedéshez. Ezek potenciális új, öregedéssel kapcsolatban álló humán fehérjék . Ez az új matematikai elemzés, amely fél év alatt zajlott le, hosszú évek laboratóriumi küszködésétől szabadított meg minket, és segítségével pontosan megjósolható, hogy mely fehérjék szerepét érdemes kísérletesen is ellenőrizni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a gomolyfelhők erősen felhős időszakokat is okoznak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél veszít erejéből, de még többfelé lesz élénk.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!