Nyelvünk is olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk

Egy mesterséges intelligencia bevonásával készült kutatás eredménye szerint az ujjlenyomathoz hasonlóan a nyelv felszíne is egyénileg eltérő, ami az ízlelésünkre is hatással lehet.

Bár alapvetően minden ember szervezete ugyanazon elvek szerint működik, testünk bizonyos részeinek eltérései egyedivé tesznek minket. Az szinte mindenki tudja, hogy az ujjlenyomatunk beazonosíthatóvá tesz minket, azt viszont talán kevesebben, hogy a nyelvünk is hasonló módon sajátos. A Science Daily oldalán közzétett kutatás eredménye szerint a nyelv felszínének biológiai összetétele alapvetően az ízek érzékelését is befolyásolhatja.

Az emberi nyelv rendkívül kifinomult és összetett szerv. Felülete több száz apró bimbóból áll – úgynevezett papillákból –, amelyek segítik az ízlelést, a beszédet és a nyelést. Több fajtájuk is van, a gomba alakú papillák az ízlelésért felelősek, míg a korona alakú filiform papillák adják a nyelv textúráját. Több kutatás is vizsgálta már ezeket, arról azonban eddig egyik sem nyújthatott átfogó képet azokról a mintázatokról, amelyek az egyediségét adják a nyelvnek.

nyelv
Nyelvünk teljesen egyedi. Fotó: Getty Images

Az Edinburgh-i Egyetem Informatikai Iskolájának kutatócsoportja a Leedsi Egyetemmel együttműködve mesterséges intelligencián alapuló számítógépes modelleket dolgozott ki, amely az emberi nyelv 3 dimenziós modelljeinek kielemzésével vonhat le következtetéseket. A számítógépes modellek a résztvevő papilláinak egyedi jellemzőit figyelembe véve megjósolták az egyes önkéntesek korát és nemét. Az adatok ismeretében a program 85 százalékos pontossággal tudta beazonosítani egyes embereknél a papillák típusát és helyzetét a nyelv felszínén. Mint kiderült, az összes vizsgált alanyban különböző volt ezeknek a bimbóknak az elhelyezkedése és száma, vagyis nyelvük egyedi és olyan módon is beazonosíthatóak általa, mint az ujjlenyomat vizsgálatakor. Az eredményeket a Scientific Reports folyóiratban tették közzé.

A kutatókat is meglepte, hogy ezek a mikron méretű kinövések mennyire egyediek minden egyén nyelvén. Szerintük ez a felismerés segíthet a későbbikeben még személyre szabottabbá tenni bizonyos étrendeket, így ízletesebbé téve azokat a diétát követők számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!