Nagy változás jön a gyógyszergyártásban

A most klinikai tesztelési fázisba lépő orvosság gyártói máris egy rákgyógyszer kifejlesztésén dolgoznak.

Az orvostudmány mind változatosabb területeken veti be a gépi tanulás (machine learning) és a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, azaz AI ) hatékonyságát, hogy felvegyék a harcot a legkülönfélébb betegségekkel, s mind pontosabbá tegyék a diagnosztikát . Most először pedig egy olyan gyógyszermolekula felhasználásával készült orvosságot fognak embereken tesztelni, melyet egy mesterséges intelligencia (AI) "talált fel". Az Exscienta nevű brit start-up és a japán Sumitomo Dainippon Pharma gyógyszergyár által közösen alkotott szert az obszesszív-kompulzív zavarban (más néven: kényszerbetegség, ami angolul obsessive-compulsive disorder, OCD) szenvedők kezelésére kívánják használni.

Ötödére rövidítette a fejlesztési időt

Általában egy új gyógyszer útja a kifejlesztéstől a tesztekig 5 évig tart, de az AI-alkotta szer esetében ez mindössze 12 hónap volt.

gyógyszerlabor
A kutatók helyét ugyan még nem veszi át, de nagyban segítheti munkájukat. Fotó: iStock

Az Exscienta vezérigazgatója, Andrew Hopkins professzor szerint "ez egy kulcsfontosságú mérföldkő a gyógyszer-fejlesztésben". A BBC-nek úgy fogalmazott: "láttunk már betegeket diagnosztizáló, a páciensek adatait elemző mesterséges intelligenciákat, de ez most az AI közvetlen felhasználása egy új gyógyszer megalkotásában".

A technológia rohamos fejlődése nemcsak mindennapi életünket, de az egészségügyet is egyre inkább átformálja. Így a jövőben várhatóan a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, és a telefonhoz csatlakoztatható, hordozható orvosi eszközök állnak majd a gyógyítás középpontjában. Erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja el.

A DSP-1181 névre keresztelt molekulát egy olyan algoritmus segítségével alkották meg, ami egy óriási adatbázist fésült át potenciális hozzávalók után, megadott paraméterek alapján. "Milliárdnyi döntés előzi meg a megfelelő molekula megtalálását, mielőtt elhatározzák, hogy gyógyszert fejlesztenek belőle" - mondta Hopkins professzor. "Ennek az algoritmusnak az a szépsége, hogy agnosztikus, azaz egyetlen betegség mellett sem elkötelezett, vagyis mindegyikhez használható" - tette hozzá. Az első gyógyszer most fog a klinikai tesztek fázisába lépni Japánban, ami - ha sikeres lesz - akkor további vizsgálatok követik majd világszerte.

Tíz éven belül minden gyógyszer így készülhet

A vállalat már olyan potenciális gyógyszerek kifejlesztésén dolgozik, amik a rák vagy a kardiovaszkuláris betegségek gyógyítására lehetnek alkalmasak, s bíznak benne, hogy az év végére egy újabb, így felfedezett gyógyszermolekula felhasználásával készült orvosság jut majd a klinikai tesztek fázisába.

"Ez az év az első, amikor AI-tervezte gyógyszer született, de az évtized végére az új orvosságok mindegyikét potenciálisan mesterséges intelligenciák fogják kifejleszteni" - jósolta a professzor.

Paul Workman, a rákkutató intézet vezérigazgatója a kutatástól független szakértőként úgy fogalmazott az áttörés kapcsán, hogy szerinte a mesterséges intelligenciák hatalmas lehetőséget rejtenek új gyógyszerek felfedezésére és kifejlesztésére. "Izgatottan várom, hogy lássam az első olyan gyógyszer klinikai tesztelését, amit a kutatók AI segítségével készítettek, ami nagyban meggyorsította a felfedezés és fejlesztés folyamatát."

Forrás: BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!