Megszólaltattak egy egyiptomi múmiát

Kutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját.

Háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét. Ez a módszer lehetővé tette egyetlen - az e és az a magánhangzó közötti - hang megszólaltatását.

Megszólalt az egyiptomi pap. Képünk illusztráció, forrása: iStock
Megszólalt az egyiptomi pap. Képünk illusztráció, forrása: iStock

Megszólalt az egyiptomi pap

Furcsa dolog áll a beszédfejlődés mögött - részletek itt!

A kutatók a Leedsi Városi Múzeumban található Nesziámon egyiptomi pap múmiájával dolgoztak. Mint mondták, azért választották a pap múmiáját, mert a nyelv nagy része az enyészeté lett az elmúlt háromezer évben. A pap Kr.e. 1099 és 1069 kötött, XI. Rámszesz fáraó uralkodása idején élt. Théba papjaként valószínűleg erős hangja volt, amely kellett is a rituálékhoz. "Hangképző szervei jelen állásában egy hiteles hangot alkottunk, nem számítottunk pontos beszédegyezésre nyelvének állapota alapján" - mondta David M. Howard, a tanulmány egyik szerzője.

A létrehozott modell azonban egyedül kevés teljes szavak vagy mondatok szintetizálásához. Ehhez szükség lenne a hangképző szervek hangteljesítményének ismeretére. "Ezen dolgozunk, egy nap ez is megvalósulhat" - tette hozzá a szakember.

Közelebb hozták a múltat

A kísérteties hang valószínűleg nem pontosan tükrözi Nesziámon egyiptomi pap beszédét, de így is nagy előrelépésnek számít. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy ez a technika felhasználható arra, hogy segítse az embereket a történelmi örökség interpretálásában - mondta John Schofield, a Yorki Egyetem régésze, aki egyben a tanulmány társszerzője is.

"Amikor a látogatók a múlttal találkoznak, az egy vizuális találkozás. Egy ilyen hanggal viszont ezt megváltoztathatjuk, és a találkozást többdimenzióssá tehetjük" - magyarázta. "Semmi sem személyesebb, mint valakinek a hangja, ezért azt gondoljuk, hogy egy ilyen régi hangot hallani feledhetetlen tapasztalat. Ezzel életre kelnek az olyan történelmi helyek, mint a karnaki Nesziámon-templom" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.