Meglepő hazai felfedezés az újszülöttekről

Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. A felfedezés új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.

A nyelvevolúció legtöbb elmélete szerint a nyelv elsajátításához születésünktől fogva a nyelv belső nyelvtani szabályrendszerére vagy pedig a nyelvi jelek szimbolikus, absztrakt természetére kell érzékenynek lennünk. Arra azonban egyik elmélet sem tér ki, hogy vajon velünk született-e az a képesség, hogy érzékelni tudjuk a kizárólag emberre jellemző kommunikációs információátadást - olvasható az ELTE keddi közleményben .

Az újszülöttek is képesek beazonosítani az emberi kommunikációt
Az újszülöttek is képesek beazonosítani az emberi kommunikációt. Fotó: Getty Images

Az újszülöttek a szavak beszédből való kiválasztásához szükséges képességekkel együtt jönnek világra - derült ki egy 2019-es tanulmányból.

Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszékének kutatója és munkatársai a Scientific Reports című folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányukban arra jutottak, hogy ez a képesség velünk született. "Azt már tudtuk, hogy az újszülöttek beszédre specializálódott agyterülete képes a beszédből 'kivonni' a nyelvi szerkezetet. Feltételeztük, hogy az agyterület további titkokat tartogathat, ha több beszélő közti párbeszédeket mutatnak meg a kisbabáknak" - magyarázta Forgács Bálint.

Egy kísérletben a kutatók hangszórókon keresztül háromféle módon játszottak le szavakat újszülötteknek. Az egyik esetben két különböző hang ismételte váltakozva a szavakat, a másikban egyetlen hang mondta ki ugyanazokat a szavakat, a harmadikban pedig két hang ugyanazokat a szavakat ismételgette vissza egymásnak. A bal frontotemporális régió (ideértve a Broca-területet) abban az esetben volt a legaktívabb, amikor különböző hangok ismételtek felváltva szavakat. "Ez azt jelzi, hogy a nyelvi feldolgozást végző agyterületek már a születéskor aktívak, és nem kizárólag a nyelv struktúráját azonosítják, de a funkcionális nyelvhasználatra is érzékenyek" - magyarázta Gervain Judit, a Padovai Egyetem kutatója.

"Úgy tűnik, hogy ez a veleszületett rendszer az anya-csecsemő kettősön kívül eső, azaz harmadik felek közti információcserét, kommunikációt is érzékeli" - tette hozzá a kutató. A tanulmány szerint az eredmények azt mutatják, hogy velünk született mechanizmusok révén lehetünk képesek az emberi kommunikáció beazonosítására, ami új perspektívát nyit a nyelvevolúcióra is.

A beszámoló szerint az is újdonság, hogy a nyelvet nem csupán nyelvtani, strukturális jellegzetességei alapján fedezzük fel és tanuljuk meg, de használata, a beszélők és hallgatóság interakciós mintái alapján is. "A kutatás elsőként mutat rá, hogy az újszülöttek nem csak azt képesek követni, ha valaki interakcióba lép velük, de azt is, ha a környezetükben lévő emberek egymással interakcióban vannak, akár úgy, hogy ők nem részvevői a kommunikációnak. Ez pedig azt mutatja, hogy az újszülöttek jóval érzékenyebbek a társas viszonyokra, mint korábban gondoltuk" - foglalták össze a vizsgálat eredményeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.