Mégis, melyik nem fecsegősebb?

A nők és férfiak közötti biológiai különbségek a beszédességben nem mutatkoznak meg

Bár a mindennapi életben ezt nehéz lenne igazolni vagy cáfolni, régóta tartja magát a nézet, miszerint a nők többet beszélnek, pletykálnak. Ha a gyerekek anyanyelvre tanításában betöltött szerepüket nézzük, még hasznos is lehetne, hogy a nők többet tudnak beszélni, de úgy tűnik, nem ez a helyzet.

A korábbi tévhit egy olyan vizsgálaton alapult, mely kimutatta, hogy a nők naponta 20.000, míg a férfiak mindössze 7000 szót ejtenek ki. Egy újabb, az amerikai Austini Egyetemen végzett vizsgálat ennek ellentmondani látszik. Ezúttal, 1998 és 2004 között 396 egyetemistát vizsgáltak 2-10 napon keresztül úgy, hogy jártukban-keltükben folyamatosan rajtuk volt egy diktafon. A szerkezet egy dologban különbözött lényegesen a korábbi vizsgálatban használt kismagnótól, hogy nem lehetett kikapcsolni. Ahelyett, hogy ebből a férfiak és nők viselkedésének további vonásaira következtetnénk, folytassuk a kísérlet körülményeinek leírását. A készülék nem működött 24 órán keresztül, csak 12,5 percenként kapcsolt be harminc másodpercre. A kísérleti személyek azonban nem tudhatták, mikor vesz a készülék, és mikor van kikapcsolva, így végül teljesen fesztelenül végezték aktuális napi teendőiket. A kiértékelés végül megmutatta, hogy 17 órás ébrenlétre számolva férfiak és nők egyaránt nagyjából 16.000 szót mondtak ki. Különbségek nem a nemek, sokkal inkább az eltérő személyiségtípusú és pszichés beállítottságú kísérleti személyek között mutatkoztak. Márpedig nők és férfiak között egyaránt vannak szószátyár és szófukar típusok. Feltételezhető, hogy a megállapítások nem csak az egyetemista korosztályra vonatkoznak, hanem a széles társadalmi rétegekre is igazak. Beszédünk tehát nem beszédes a biológiai különbségek tekintetében.

Forrás:
Mehl, M.R., Vazire, S., Ramírez-Esparza, N., Slatcher, R.B., Pennebaker, J.W.: Are Women Really More Talkative Than Men, Science, 2007. július, Vol. 317. 5834. sz. 82. o.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.