Megfiatalíthatja az időseket a fiatal vérplazma

Egyszer talán úgy harcolunk majd az öregedés ellen, hogy fiatal emberek vérplazmáját juttatjuk a memóriazavarokkal, kognitív és fizikai képességeik csökkenésével küzdő páciensekbe.

Idős egereket fiatalítottak meg fiatal emberek vérplazmájával amerikai kutatók, az állatoknak javult az emlékezőképességük, erősödtek a kognitív funkcióik és a fizikai képességeik is. A módszert most Alzheimer-kórban szenvedő embereknél próbálják ki.

egér és ember
Egerekkel kutatják a fiatalodás útját. Az emberi vérplazmában lehet a titok

Korábbi kutatásokban a szakemberek idős és fiatal egerek érrendszerét kapcsolták össze, ami csupán az idős állat számára végződött kedvező eredménnyel. Miközben a fiatal állatok agya elkezdett öregedni, az öregebb állatok fiatalabbá váltak. "A megújulás hatásának vagyunk tanúi" - hangoztatta Sakura Minami, az öregedéssel kapcsolatos betegségek ellenszerét kutató Alkahest cég szakembere, aki az amerikai Idegtudományi Társaság San Diegó-i konferenciáján ismertette legújabb kutatásaik eredményeit.

A fiatalság kulcsa a kutatók szerint a vérplazmában - a vér folyadék-összetevőjében - van. Számos tanulmányban kimutatták, hogy fiatal egerek vérplazmáját idős egerekbe juttatva megújul az agy és más szervek, köztük a máj, a szív és az izmok. Hogy megtudják, emberek esetében is működhet-e a módszer, Minami és kollégái 18 éves emberek vérmintáit fecskendezték be 12 hónapos egerekbe. Ebben a korban - ami megegyezik az ember 50 éves korával - az egerek elkezdik mutatni az öregedés jeleit, és a memóriateszteken rosszul teljesítenek.

Az egerek hetente kétszer kaptak emberi vérplazmát. Három hét után teszteket végeztettek velük. A kezelésnek alávetett egerek teljesítményét összehasonlították három hónapos egerekével és olyan idősekével, amelyek nem kaptak vérplazmát.

A szakemberek azt találták, hogy az emberi plazmának fiatalító ereje van. A kezelt idős egerek ugyanúgy futottak nyílt térben, mint a fiatalok. Memóriájuk is javult, és sokkal jobban emlékeztek útvonalukra az útvesztőben, mint azok az idős egerek, amelyek nem kaptak kezelést.

"A fiatal emberi plazma javítja a kognitív képességeket. Az egerek memóriája megőrződött" - idézte Minamit a New Scientist tudományos ismeretterjesztő folyóirat honlapja. A kutatócsoport megvizsgálta mindkét idős egércsoport agyát. Új idegsejtek születésének jeleit, a neurogenezis folyamatát kutatták a hippokampuszban, ami fontos az emlékezet és a tanulás számára. A kezelt egerek agyában több új idegsejtet találtak.

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!