Még több bizonyíték arra, hogy a koffein védi bőrünket

A Rutgers Egyetem munkatársai tovább erősítették az elméletet, miszerint a kávé számos bőrdaganattal szemben fejt ki védő hatást. Talán egyszer eljön az a nap, amikor a reggeli csésze kávé elfogyasztása helyett bőrünkre kenjük a nedűt?

Korábbi, egereken végezett kutatások megállapították, hogy a koffeintartalmú vízzel itatott egyedekben az UV-sugárzás hatására DNS-károsodást szenvedett sejtek nagyobb arányban pusztulnak el, és lökődnek le, ezáltal csökkentve a daganatos elfajulás kockázatát. Allan Conney és munkatársai jelen vizsgálat során a helyileg alkalmazott koffein hatását tanulmányozták.

A kutatók véleménye szerint a koffein kedvező molekuláris hatása az ATR nevű enzim gátlásában rejlik. Munkacsoport genetikusan módosított egereket alkalmazott, melyben az egyik csoportban az ATR csökkent működést mutatott: a genetikailag módosított állatokban lassabban alakultak ki daganatok, és 69 százalékkal kevesebb daganat volt jelen, ráadásul ezek is kevésbé bizonyultak biológiailag agresszívnak.

A tudósok azt is kimutatták, hogy amennyiben a csökkent ATR-működést mutató, illetve a nem módosított egyedeket hosszú ideig tartó, rendszeres UV-terhelésnek tették ki, mindkét csoportban kialakultak daganatok. Ez azt jelenti, hogy az ATR gátlása inkább a daganatot megelőző elváltozások esetén igazán hatásos, mielőtt még az UV-sugárzás hatására a daganat teljesen kifejlődne.

Az napfény okozta daganatok az Egyesült Államokban igen gyakoriak, évente 1 millió új esetet írnak le. Ugyan számtalan vizsgálat írta le, hogy a koffeinfogyasztás számos daganattípus, például a bőrrák kockázatát is csökkenti, a kávé pontos védelmi mechanizmusát idáig nem sikerült feltárni. A hatást az ATR-gátlás mellett annak tulajdonítják, hogy a koffein molekula közvetlenül az UV-fényt fogja fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.