Legjobb étrend: sok zöldség, kevés hús

A mediterrán étrendet követő idős emberek agyának térfogata kevesebbet csökkent három év alatt, mint azon társaiké, akik a vizsgált időszakban nem követték pontosan az egyebek között olívaolajban, babfélékben, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendet.

"Ahogy öregszünk, agyunk zsugorodik és veszítünk agysejtjeinkből, ami hatással lehet a tanulási folyamatokra és a memóriára" - mondta a Neurology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányt vezető Michelle Luciano, az Edinburghi Egyetem kutatója.

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken. Ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak, demenciáról beszélünk .

Sok zöldség, kevés vörös hús

A szakemberek 967 olyan hetvenéves kor körüli skót ember táplálkozási szokásait vizsgálták meg, akik nem szenvedtek időskori elbutulásban.

Az alanyok közül 562-en MRI-vizsgálaton estek át nagyjából 73 éves korukban. A vizsgálat során megmérték agyuk és szürkeállományuk térfogatát, továbbá az agykéreg - az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában - vastagságát.

A mediterrán étrend jótékony hatással lehet az idős emberek agyának egészségére
A mediterrán étrend jótékony hatással lehet az idős emberek agyának egészségére

Három évvel később ebből a csoportból 401 ember esett át újabb MRI-vizsgálaton , amelynek eredményeit összevetették azzal, hogy az érintettek mennyire pontosan követték a mediterrán étrendet , amely bővelkedik a gyümölcsökben, zöldségekben, olívaolajban, babfélékben és gabonaszemekben, valamint mérsékelt mennyiségű halat, tejterméket, bort és korlátozott mennyiségű vörös húst, valamint szárnyast tartalmaz.

Jobb eredmények a mediterrán étrend mellett

Azok az alanyok, akik nem követték pontosan a mediterrán étrendet, nagyobb eséllyel veszítettek többet agytérfogatukból a három év alatt, mint azok, akik szigorúan figyeltek a táplálkozásukra.

A kutatók ugyanerre az eredményre jutottak, miután számításba vettek olyan, az agytérfogatot befolyásolni képes tényezőket, mint a kor, az iskolai végzettség, a cukorbetegség és a magas vérnyomás.

A vizsgálat ugyanakkor nem mutatott ki összefüggést a szürkeállomány térfogata vagy az agykéreg vastagsága és a mediterrán étrend között. Az eredmények szerint a hal- és a húsfogyasztás továbbá nincs kapcsolatban az agyi változásokkal, ami ellentmond korábbi tanulmányok eredményeinek.

Hosszú távú védelem

"Lehetséges, hogy a mediterrán étrend többi összetevője, vagy épp az alapanyagok kombinációja a felelős a megfigyelt összefüggésért" - jegyezte meg Luciano, hozzátéve, hogy a korábbi tanulmányokkal ellentétben a mostani kutatás nem egyetlen időpontban mért eredményekre alapozva, hanem hosszú távon vizsgálta az alanyok agyának változását.

"Tanulmányunk során először az alanyok táplálkozási szokásait vizsgáltuk meg és csak utána agyuk térfogatát, ami azt sugallja, hogy az étrend hosszú távú védelmet nyújthat az agynak" - hangsúlyozta a szakember, elismerve, hogy nagyobb méretű tanulmányokra lesz szükség a mostani eredmények megerősítéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.