Kik láthatnak a fülükkel?

A Montreali Egyetem kutatói látó és vakon született emberek agykérgi aktivitását vizsgálva megállapították, hogy a normális esetben a látáshoz rendelt agyterületek vakoknál a hallásban töltenek be szerepet. Így néhány vak valóban láthat a fülével.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány arra a megállapításra támaszkodott, miszerint a vak egyének képesek jobban kihasználni a hallásukat a térben való tájékozódáshoz. Egy széleskörű együttműködésben történt kutatás során Dr. Olivier Collignon és munkatársai kimutatták, hogy a látott információkat feldolgozó agyterület, mely a tarkólebenyen helyezkedik el, vakok esetén a térbeli orientációt segítő, már meglévő ideghálózattal működik együtt.

A kutatók 11 született vak és 11 látó egyénnel dolgoztak, akik agyi aktivitást mágneses rezonanciavizsgálattal térképezték fel, miközben nekik különféle hangokat játszottak le. A kutatók szerint a vizsgálat bizonyítja az agy rendkívüli képlékenységét, miszerint az adott agyterületek a hozzájuk tartozó funkció iránya esetén más irányba képesek specializálódni.

Az eredmények felvetik a kérdést, hogyan lehetséges ez az újraszerveződés vakon született csecsemők fejlődése esetén. Collignon és munkatársai szerint a korai életben az egyént érő ingerek határozzák meg az idegsejtek, ezen túlmenően az egyes agyterületek közötti kapcsolatokat, melynek kapcsán egyesek elsikkadnak, mások erősödnek. Azonban az elmélet bizonyítása még további vizsgálatokat igényel.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +30 °C
Minimum: +11, +16 °C

Délelőtt a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhk is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett időnként megnövekszik a felhőzet, elvétve egy-egy zápor kialakulása sem zárható ki. A szél napközben mérsékelt nyugati lesz. Hajnalban 11, 16 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 25, 30 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció