Kiderült, nem ritkák a ritka betegségek

Mintegy 300 millióan szenvednek úgynevezett ritka betegségekben a világon a francia ovostudományi kutatóintézet (Inserm) friss becslései szerin.

A ritka betegségek globális problémát jelentenek, de hogy mekkorát, azt sokáig nehéz volt megállapítani - írta a ScienceDaily.com a European Journal of Human Genetics című szaklap friss számában megjelent tanulmány alapján. A francia tudósok koordinálta kutatás elsőként elemezte nagy pontossággal a ritka betegségekre vonatkozó adatokat, amelyeket az Orphanet nevű adatbankba gyűjtöttek össze.

Több embert érint, mint hitték

Az európai meghatározás szerint akkor tekinthető egy betegség ritkának, ha tízezer ember közül ötnél kevesebbet érint. Mivel kevés kutatás folyt róluk és sok helyen hiányzik a tapasztalat és a megfelelő kezelés, az egész világon nagy szenvedést okoz a pácienseknek és családjaiknak a sok ezer ritka betegség, amelyet az évek során a tudomány azonosított.

Ritka betegségek, amelyeknek még nevük sincs A nyolcéves Dominic Blower egyike annak az évi 6000 gyermeknek, akik olyan genetikai eltéréssel születnek, amire az orvostudománynak egyelőre nincs diagnózisa. Ezeket angolul a "SWAN" rövidítéssel szokták illetni. De mit jelent ez? És milyen ezzel együtt élni? Kattintson a részletekért!

Az Inserm US14 nevű, a ritka betegségekkel és kezeléseikkel, az úgynevezett árva gyógyszerekkel foglalkozó információs és szolgáltató csoport munkatársai, Ana Rath és Stéphanie Nguenguan, a tanulmány vezető szerzője kutatócsoportjukkal az Orphanet adatbázisa alapján kalkuláltak. Az adatbázist 1997-ben hozta létre az Inserm, ennek alapján épült ki az évek során 40 ország együttműködése.

A friss tanulmányban azt vizsgálták, hogy az adatok alapján hány embert érint 3585 vizsgált ritka betegség, melyek közül kizárták a rák ritka fajtáit és a fertőzés vagy mérgezés okozta ritka kórokat.

Az orvosi adatok szerint több ember szenved a ritka betegségek valamelyikében, mint azt korábban hitték. Fotó: iStock
Az orvosi adatok szerint több ember szenved a ritka betegségek valamelyikében, mint azt korábban hitték. Fotó: iStock

Kidolgozott módszertan szerint összeadták az egyes betegségekben szenvedők számát, ennek alapján azt becsülték, hogy a világ népességének 3,5-5,9 százaléka szenved a ritka betegségektől egyszerre, ami nagyjából 300 millió embernek felel meg. Így összegezve a ritka betegségek már nem is annyira ritkák, tehát az országoknak és a világ egészségügyének is foglalkoznia kell velük - írták a szerzők, akik a valósághoz képest inkább alábecsülték az érintettek számát.

"Valójában a ritka betegségeknek alig van nyoma az egészségügyi ellátórendszerekben, sok országban pedig nincs nyilvántartásuk. Ha láthatóvá tesszük a pácienseket a saját országaikban, a jövőben frissíthető lesz a számításunk, de ami fontosabb, javul a gyógyításuk és a kezelések finanszírozása" - magyarázta Rath.

A tanulmány megállapította továbbá azt is, hogy az Orphaneten leírt több mint hatezer betegség 72 százaléka genetikai eredetű, és 70 százalékuk gyerekkorban kezdődik. Kiderült az is, hogy az elemzett betegségek közül 149 kórban szenved a ritka betegséggel élő páciensek 80 százaléka a világon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Keleten csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és északnyugaton néhol kisebb eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél néhol megélénkül, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.