Kiderült, mikor kezdődik az öregkor

A magyarok egészségi állapota az átlagosnál sokkal hamarabb romlásnak indul az életkor előrehaladtával - állítja egy új nemzetközi tanulmány.

Melyek a legegészségesebb országok a Földön? Részletek itt.

A japán és a svájci emberek egészségi állapota 76,1 éves korukra csökken egy átlagos 65 éves szintjére, de a franciák, szingapúriak, kuwaitiak, dél-koreaiak és spanyolok sem szembesülnek az említett életkorra jellemző egészségügyi panaszokkal 75 éves koruk előtt. Mindez egy 195 nemzetet átfogó kutatás eredményeiből derült ki. A legrosszabb helyzetben az óceániai Pápua Új-Guinea lakosai vannak, akik még a 46. életévüket sem töltik be, amikor már olyan rossz az egészségük, mint egy 65 évesé. Magyarországon ez az életkor 61 év, ami a nem túl előkelő 136. helyre elegendő a ranglistán, holtversenyben Romániával és Szenegállal, éppen lemaradva Szudán, Zambia és Mali mögött.

A magyar idős emberek szervezete hamarabb öregszik a naptári koruknál
A magyar emberek szervezete hamarabb öregszik (fotó: iStock)

Lehetőségek és veszélyek

A kutatók első lépésként meghatároztak 92 életkorral összefüggő kórképet, közte szív- és érrendszeri, daganatos, krónikus légzőszervi és vesebetegségeket , cukorbetegséget, valamint többféle sérülést. Ezután megmérték, hogy ezek a betegségek mekkora terhet rónak a társadalomra a korai halálozás következtében elvesztett életévek, valamint a károsodott egészségi állapotban leélt évek tükrében. Viszonyítási alapként a globális, 65 éves korra jellemző átlagot használva végezetül kiszámolták az egyes országok esetében egyenértékűnek tekinthető életkort.

Az így kapott eredmények igen érdekes oldalról mutatják be a világ nemzeteit. Kiderült például, hogy még a magas jövedelmű országok között is jelentős eltérések vannak. A japán és a svájci idősek 76 éves koruk felett kerülnek olyan egészségi állapotba, mint a brit közel 71 vagy az amerikai 68 évesek. A megvizsgált 195 állam közül 108 olyan akad, ahol az emberek - egészségügyi szempontból - gyorsabban öregszenek az átlagosnál, beleértve tehát Magyarországot is. A lista végén található Pápua Új-Guinea mellett a Marshall-szigetek, Afganisztán, Vanuatu, a Salamon-szigetek, Lesotho, a Közép-Afrikai Köztársaság, Kiribati, Bissau-Guinea és a Mikronéziai Szövetségi Államok.

"A nagy eltérések azt mutatják, hogy a születéskor várható élettartam növekedése lehetőségeket és veszélyeket egyaránt rejt magában az idősek általános jóllétére nézve" - hívta fel a figyelmet dr. Angela Chang, a tanulmány vezető szerzője, a Washintoni Egyetem kutatója. Hozzátette, az életkorhoz kötődő egészségügyi problémák az emberek korai nyugdíjba vonulásához, a munkaerő csökkenéséhez, illetve az egészségügyi kiadások növekedéséhez vezethetnek. Éppen ezért az országok kormányainak és az egészségügyi rendszer egyéb döntéshozóinak mindenképpen fokozott figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a lakosság körében mikortól jelentkeznek az öregedés negatív hatásai.

A tanulmány a The Lancet Public Health című tudományos folyóiratban jelent meg.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.