Kicsi a repülőtéri átvilágításból származó sugárdózis

Még a rendszeresen repülőgéppel utazókat is "extrém alacsony" sugárdózis éri a repülőterek biztonsága érdekében alkalmazott, teljes testet átvilágító készülékektől - állapították meg amerikai kutatók. Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban hétfőn megjelent tanulmány szerint alaptalanok azok a félelmek, amelyek ezt a sugárzást egészségügyi veszélyforrásnak tekintik.

Rebecca Smith-Bindman kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem radiológus professzora hangsúlyozta, hogy ötven reptéri átvilágításból származik akkora sugárdózis, mint egyetlen fogröntgentől. A teljes testszkennereknek pedig csak egy típusa teszi ki a rajta áthaladókat röntgensugárzásnak.

A kutatók számításai szerint az évi 100 millió utas által megtett 750 millió repüléshez tartozó átvilágítások mindössze hattal növelik az egyébként 40 millió rákos haláleset számát. A gyakori repülők körében - ők azok, akik hetente 60 óránál többet repülnek - teljes élettartamuk alatt összesen 400 ezer rákos eset fordulhat elő, ezt hatszázzal növelheti a repülés során őket érő kozmikus sugárzás és további néggyel a repülőtéri átvilágításokból származó sugárdózis.

Mint Smith-Bindman kiemelte, 200 ezerszer kellene átmenni egy reptéri szkenneren, hogy akkora sugárdózist kapjon valaki, mint amennyi egyetlen komputertomográfos (CT) felvétel készítésénél éri.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra