Karikó Katalin: ma ünnepli 70. születésnapját a Nobel-díjas magyar tudós

Január 17-én lett hetvenéves Karikó Katalin orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője.

Az Egyesült Államokban élő kutató Szolnokon született 1955-ben. Kisújszálláson nőtt fel, az ottani Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, és elsőként ő nyerte el az iskola által alapított, a biológia területén legkiválóbb diáknak járó Jermy Gusztáv-díjat. A Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) végzett kutatómunkája eredményeként alma materében védte meg PhD-dolgozatát, 1983-ban avatták doktorrá. Az MTA ösztöndíjasaként az SZBK Biofizikai Intézetének nukleotid kémiai laborjában kezdett el vírusokkal dolgozni.

Karikó Katalin
Karikó Katalin ma ünnepli hetvenedik születésnapját. Fotó: Getty Images

1985-ben egy leépítéskor elbocsátották, ezután családjával az Egyesült Államokba ment, ahol a philadelphiai Temple Egyetemen szerzett állást. Három évvel később Washingtonba került, ahol molekuláris biológiával foglalkozott, RNS-t izolált sejtekből, amelyeket azután megpróbált visszajuttatni és követni a hatásukat. 1989-ben újra Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol huszonnégy évig kutatott. Itt indította el az mRNS (hírvívő RNS)-kutatást, és 1998-tól együtt dolgozott Drew Weissman immunológussal. 2005-ben jegyeztették be szabadalmukat a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására (Karikó-Weissman-technika). Leírták, hogyan lehet az mRNS-t módosítani annak érdekében, hogy ne okozzon gyulladást és így terápiás célokra felhasználható legyen, és kidolgozták azt a hatékony stratégiát is, amely lehetővé teszi az mRNS szervezetbe juttatását úgy, hogy az elérje a megfelelő célpontot. Karikó Katalin Weissman mellett társalapítója és 2006-tól 2013-ig vezérigazgatója is volt az RNARx nevű cégnek.

A világhírű kutató több mint negyven éve házas. Lánya, Francia Zsuzsanna (Susan Francia) amerikai színekben kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok evezős.

2013-ban japán kollégájával, Hiromi Muramacuval elhatározták, hogy egy klinikai programmal is rendelkező cégnél folytatják munkájukat, ahol az mRNS-terápia megvalósításán dolgozhatnak. A mainzi székhelyű BioNTech vállalatot választották, mert ott már készítettek szintetikus mRNS-t terápiás célra. Karikó Katalin hamarosan a cég alelnöke, 2020-ban a New York-i székhelyű Pfizer multinacionális gyógyszergyár és a BioNTech koronavírus elleni közös mRNS-vakcinája fejlesztésének egyik irányítója lett. 2022 szeptemberével lemondott alelnöki posztjáról, hogy újra a tudományos munkának szentelhesse idejét. 2024-ben egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Karának professzora lett.

Díszpolgári címektől a Nobel-díjig

Karikó Katalint munkásságáért számos rangos hazai és külföldi elismeréssel jutalmazták. 2020-ban neki ítélték oda először a Közmédia Év Embere Díjat. 2020-ban Kisújszállás, 2021-ben Csongrád-Csanád megye és Szeged díszpolgára lett, megkapta a Széchenyi-, majd a Bolyai-díjat is. 2021 augusztusában a budapesti Krisztina körúton található ötemeletes tűzfalfestménnyel tisztelgett előtte a Brain Bar jövőfesztivál.

2021-ben neki ítélték az Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában. Megkapta a többi között a Francia Tudományos Akadémia legnagyobb elismerését, a Grande Médaille-t, Drew Weissmannal együtt a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjat és a Lasker-díjat. Elismerték a Paul Janssen-díjjal, valamint az UNESCO és a L'Oréal nők számára létrehozott nemzetközi tudományos díjával, és a BioNtech többi vezetőjével együtt az egyik legrangosabb német tudományos elismerés, a Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díj kitüntetettje lett. A Nemzetközi Csillagászati Unió aszteroidát nevezett el róla, az amerikai Time magazin az év hősei közé választotta.

2022-ben a Francia Természettudományi Akadémia (Académie des sciences) rendes, valamint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja lett. Ebben az évben megkapta a Tudomány a Jövőért Solvay-díjat, kitüntették az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó Kovalenko-medáljával, az életműért járó osztrák Arany Nyíl (Golden Arrow) díjjal, az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office - EPO) Európai Feltalálói Díjával, valamint a Semmelweis Budapest Award elismeréssel.

2023-ban a Harvard Egyetem díszdoktorává, valamint a Német Természettudományos Akadémia (Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina) tagjává választották. Megkapta a Magyar Szent István Rend kitüntetést, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem Neumann János professzori címét, és a híres amerikai feltalálók csarnokának (National Inventors Hall of Fame) tagjává avatták. Ugyanebben az évben – Drew Weissmannal megosztva – orvosi-élettani Nobel-díjat kapott "a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését". 2024-ben Magyar Corvin-lánc kitüntetést vehetett át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.