Így lesz hatásosabb a kemoterápia!

Az edzéssel kombinált kemoterápia hatékonyabb a daganatok ellen, mint az önmagában adagolt.

Az összefüggés hátterében az áll, hogy a mozgás révén felélénkülő vérkeringés elősegíti a rákellenes vegyületek működését. Már a séta is a szükséges hatóanyag mennyiségének csökkentéséhez vezethet, ami mérsékeli a mellékhatásokat.

Egyesült államokbeli szakértők kimutatták, hogy azok a rákbetegek, akik rendszeresen mozognak a kemoterápia alatt is, két hét után "sokkal kisebb" tumort találtak, mint azon társaiknál, akik kizárólag a doxorubicin kezelést kapták.

Amellett, hogy az életmódprogram mellett kevesebb kemoterápiás szer is elegendő lehet, új út nyílik meg a készítmények kifejlesztésében, hiszen érdemes olyanokat megalkotni, melyek "utánozzák" a sport hatásait.

A kemoterápia mellékhatásainak visszaszorítása azért különösen fontos, mert a hajveszteség, a hasmenés, az émelygés, a hányás, valamint a szívsejtek károsodása nagymértékben rontja a páciensek életminőségét.

A kemoterápia mellett érdemes mozogni is

Egy új gyógyszer a B-sejtes krónikus limfocitás leukémia túlélési rátáját 90 százalékra emeli. Ráadásul nem a kemoterápiában megszokott erős kémiai hatású vegyületről van szó. Részletekért kattintson! A kutatás eredetileg arra irányult, hogy a kemoterápia alatt edzés jó hatással van-e a szívre. Ezt egereken vizsgálták meg, amelyeket négy csoportra osztottak. Az egyik csoport tagjai a kemoterápiás szer mellett heti ötször 45 percet sétáltak a méretüknek megfelelő mókuskerékben, a többiek pedig továbbra is "ülő életmódot" folytattak.

A szakértők két hét után EKG-val vették górcső alá az állatok szívszöveteit. A várakozásoknak megfelelően a rágcsálók szívének teljesítménye csökkent, a szövetmegvastagodást jelentő fibrózis pedig növekedett. Ez ellen még az edzés sem védett. A mozgékonyabb egerek daganatának mérete azonban jelentősen csökkent.

"Az edzés nem tesz semmit ilyen helyzetben a szív egészségéért, mégis segíthet a rákellenes terápiában" - foglalta össze Joseph Libonati, a Pennsylvaniai Egyetem professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.