Humanoid robot segíti az idősek gondozását

Idősek és betegek gondozásában nyújthat segítséget Sophia, a humanoid robot, amelynek idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics vállalat.

Alzheimer-kórral és az időskori elbutulás egyéb formáival küzdő emberek számára fejlesztenek élethű robotkutyát Kaliforniában - részletek itt .

A cég bejelentette, hogy négy modellje, köztük a 2016-ban kifejlesztett Sophia tömegtermelését kezdik el 2021 első felében. Mint a vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón Sophia elmondta: az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába lehet bevonni. A kommunikációban és a kezelésekben is segíteni tud, emellett "társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között is" - tette hozzá. David Hanson, a vállalat alapító igazgatója hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében. Hanson szerint a robotok nemcsak a pandémia idején az egészségügyben szolgálhatnak megoldásokkal, hanem a kereskedelemben és a légitársaságoknál is a vásárlók segítségére lehetnek.

idős betegápolás robot Hongkong
A szociális robotok az emberek biztonságát segítik a járvány idején. Fotó: Getty Images

A járvány közelebb hozza az embereket és a robotokat

Mivel Sophia és a Hanson más robotjai humanoid külsejűek, az ilyen időszakokban, mikor az emberek elmagányosodnak és társadalmilag elszigetelődnek, különösen hasznosakká válhatnak - mutatott rá az igazgató. Hanson már idén sok ezernyi robotot akar eladni, kisebb és nagyobb méretben. A pontos adatokat azonban nem hozták nyilvánosságra. Johan Hoorn professzor, akinek kutatásai egyebek mellett Sophia létrehozásához vezettek, elmondta, hogy miközben a technológia még gyermekcipőben jár, a pandémia felgyorsíthatja az emberek és robotok közötti kapcsolat fejlődését. A hongkongi Politechnikai Egyetem professzora szerint a világjárvány hozzájárul, hogy hamarabb a piacra kerülhessenek a robotok, mert az emberek felismerik, hogy nincs más lehetőség. A Hanson Robotics idén egy Grace nevű robotot is bemutat, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek.

Más területeken is segítenek

Az ágazat más nagy szereplői is segítettek a pandémia elleni küzdelemben. A SoftBank Robotics vállalat Pepper nevű robotját a maszkviselés ellenőrzésére fejlesztették ki, Kínában pedig a CloudMinds vállalat segítette egy robotvezérlésű kórház felállítását, amikor a járvány kitört Vuhanban . A robotok alkalmazása már a pandémia előtt is felszálló ágban volt. A Nemzetközi Robotikai Szövetség jelentése szerint 2018 és 2019 között a professzionális szolgáltatórobotok értékesítése 32 százalékkal nőtt, és elérte a 11,2 milliárd dollárt (3 289 milliárd forintot). Azoknak, akik az említett érzékeny feladatok ellátásában dolgozó robotoktól esetleg tarthatnak, Sophia válaszul Roosevelt amerikai elnök ismert mondását idézte: "Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!