Meglepő, mi a közös a 100 év feletti emberekben – Ez lehet a hosszú élet valódi titka

A hosszú élet titka nem csak az egészséges életmód lehet: egy friss olasz kutatás szerint a személyiségjegyek is fontos szerepet játszhatnak.

A hosszú élet titkát régóta kutatják, és bár az életmód szerepe vitathatatlan, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a lelki tényezők és a személyiségünk is számíthatnak – számolt be a Cagliari Egyetem kutatásának eredményéről a Science Alert.

Idős nő mosolyogva áll egy fehér kerítés mellett, felette 100-as számlufik.
A hosszú élet titkát kutatva kiderült: a kíváncsiság és a nyitottság is szerepet játszhat az egészséges öregedésben. Fotó: Getty Images

Olasz kutatók most a szardíniai úgynevezett "Kék Zónában" élő időseket vizsgálták. Ezek azok a földrajzi területek, ahol az átlagnál jóval többen érik meg a százéves kort, miközben a krónikus betegségek előfordulása is alacsonyabb. A kutatócsoport 125, 71 és 101 év közötti embert vont be a vizsgálatba. Közülük 55-en a szardíniai Kék Zónában, 70-en pedig egy hasonló társadalmi és kulturális adottságokkal rendelkező, közeli településen éltek. A résztvevők személyiségét, mentális és fizikai egészségét, életminőségét, valamint szabadidős szokásait kérdőívekkel és interjúkkal mérték fel. 

Kapcsolódó cikk

A kék zónás diéta alapköve: egyetlen élelmiszerre esküszik a hosszú élet szakértője
Kék Zóna
A kék zónás diéta alapköve: egyetlen élelmiszerre esküszik a hosszú élet szakértője

Egy személyiségjegy szinte mindenkiben közös volt – ez lehet a hosszú élet titka?

A kutatás legérdekesebb eredménye, hogy a Kék Zónában élők egészséggel összefüggő életminősége nem volt számottevően jobb, mint a kontrollcsoporté. Egy fontos különbség azonban egyértelműen kirajzolódott. A százévesek földjén élők sokkal magasabb pontszámot értek el, ami a nyitottságukat illeti. Ez a tulajdonság a vizsgálatban 

  • a kíváncsiságot, 
  • a tanulás iránti érdeklődést, valamint 
  • az új élmények és ötletek befogadására való nyitottságot jelenti.
  • Emellett jobb megküzdési stratégiákkal rendelkeztek, könnyebben kezelték az érzelmeiket, és több időt fordítottak a hobbikra, jelentsen az szellemi vagy akár fizikai elfoglaltságot. 

A kutatók szerint azonban nem arról van szó, hogy a kíváncsiság közvetlenül meghosszabbítaná az életet. Sokkal inkább arról, hogy a személyiség befolyásolja mindennapi döntéseinket és szokásainkat. A kíváncsi, nyitott emberek ugyanis nagyobb valószínűséggel próbálnak ki új tevékenységeket, tanulnak élethosszig, élnek aktív társasági életet, illetve rendszeresen foglalkoznak olyan hobbikkal is, amelyek fizikailag vagy szellemileg is frissen tartják őket.

A hosszú élet továbbra is több tényezőn múlik

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a kutatás megfigyeléses jellegű volt, ezért nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot. A személyiség önmagában nem garantálja a hosszú életet, de hozzájárulhat olyan életmód kialakításához, amely kedvez az egészséges öregedésnek. A szakemberek szerint a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a társas kapcsolatok ápolása és az aktív szellemi élet továbbra is a hosszú élet legfontosabb pillérei közé tartoznak. A mostani eredmények azonban arra utalnak, hogy a kíváncsiság, az új élmények keresése és a folyamatos tanulás is fontos szerepet játszhat abban, hogy időskorban is megőrizzük testi és lelki egészségünket.

Az eredeti cikk az International Journal of Applied Positive Psychology szakmai folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +13 °C

Felhős időre van kilátás általában időszakos szakadozásokkal, de főként északon maradhatnak tartósan borult tájak. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is, napközben a csapadéktevékenység súlypontja egyre inkább kelet felé helyeződik. Az északnyugati országrészben több helyen kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Többfelé élénk, helyenként erős lehet az északi, északnyugati szél. Zivatar környezetében viharos lökés is lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 15 és 22 fok között várható, de a délkeleti, keleti megyékben jóval magasabb, a határvidéken 30 fok feletti csúcsértéket is mérhetünk. Késő este 13, 20 fok valószínű. Pénteken kettősfronti hatás várható, így mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyek körében jelentkezhetnek kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!