Hibás készülék miatt újraelemzik a hosszú élet génmintázatát kereső tanulmányt

Újraelemzik adataikat a kutatók, akik három hete arról számoltak be, hogy meghatározták a génmintázatot, amely minden korábbinál nagyobb pontossággal mondja meg, megéri-e valaki a 100. születésnapját - jelent meg a Science tudományos magazin legfrissebb számában.

A korábban közölt tanulmányban a szerzők azt állították, hogy genetikai markerek vizsgálatával 77 százalékos pontossággal meg tudták állapítani, mely géncsoportok érkeztek az elemzésre 100 év fölötti emberektől.

Csütörtöki nyilatkozatukban azonban Paola Sebastini és Thomas T. Perls, a Bostoni Egyetem kutatói bejelentették, hogy tudomásukra jutott a tanulmányhoz használt genetikai elemző berendezés egy részének hibája, amellyel a génelemzés 7 százaléka készült, valamint a genetikai minták sokszorozásának 27 százaléka.

Mint elismerték, "ez a hiba téves genotipizáláshoz vezethetett" a minták egy részénél.

A kutatók több mint ezer százéves vagy afeletti embert vizsgáltak meg, majd a mintákat 1200 más személy génjeivel vetették össze, hogy a teljes emberi genetikai állományra, a genomra kiterjedő társítási tanulmány segítségével olyan génekre bukkanjanak, melyek gyakran fordulnak elő a magas korú embereknél.

A kutatás során 150 gén 19 mintázatát azonosították, ezek 77 százalékos biztonsággal szolgálnak információval arról, hogy ki érhet meg rendkívül magas kort.

Napjainkban minden hatezer emberből egy éri meg századik születésnapját, a 110-iket pedig hétmillióból egy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra