Hazatérhetett a kórházból Hillary Clinton

Hillary Clinton amerikai politikust szerdán hazaengedték a kórházból, ahol négy napon át egy, a fejében talált vérrög miatt kezelték - közölte szerdán az amerikai diplomáciai tárca.

Férje, Bill Clinton volt amerikai elnök és lányuk, Chelsea társaságában hagyta el a New York-i Presbiteriánus Kórházat, ahová azért szállították be vasárnap, mert a koponyájában, az egyik füle mögött vérrögöt találtak.

Az amerikai diplomácia vezetője december 7. óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A vérrög egy december közepén elszenvedett agyrázkódás következménye , ami akkor történt, amikor egy vírusos gyomor-megbetegedés miatt elájult.

Az amerikai külügyminisztérium szerdai - még a miniszter távozása előtt kiadott - közleménye szerint Hillary Clinton orvosai bíznak páciensük teljes felépülésében. A kórházból való elbocsátásának időpontját attól tették függővé, mikor sikerül megállapítaniuk, hogy a kezeléséhez pontosan milyen arányban kell adagolni számára a vérhígító készítményeket.

Republikánus politikusok és egyes konzervatív médiaorgánumok az elmúlt napokban kételyeket fogalmaztak meg Clinton betegségével kapcsolatban. Felmerült részükről, hogy a külügyminiszter egészségi okokra hivatkozva próbálja elkerülni, hogy a kongresszusban tanúskodnia kelljen a bengázi amerikai konzulátus ellen elkövetett terrortámadás ügyében.

Hillary Clinton egészségi állapota abból a szempontból is jelentőséggel bír, hogy a CNN-nek az elmúlt napokban közzétett közvélemény-kutatása szerint jelenleg ő a legesélyesebb arra, hogy négy év múlva az Egyesült Államok elnöke lehessen. A politikusasszony 2016-ban 69 éves lesz.

Clintont 1998-ban, még first lady korában egy, a lábában talált vérrög miatt már kezelték véralvadásgátlóval.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!