Nők háttérben
Évezredeken át szigorú tabuk vették körül a nőket, legalábbis ami a társadalmi szerepvállalásukat illeti. A kialakult jog és szokás szerint egy nő legyen kedves, szép, szelíd és engedelmes, végezze el azokat a munkákat, amelyek otthonában, ház körül adódnak, menjen férjhez, szüljön és neveljen gyereket, de hagyjon a férfiakra minden mást, amely ennél tágabb tevékenységi kört tenne lehetővé. Iskolázottságot, szélesebb látókört nem vártak el, nem is biztosítottak számukra, sőt, még a XIX. század derekán, a polgárosodás korában is megrökönyödés fogadott minden olyan próbálkozást, amellyel tanulni, szakmát, hivatást szerezni, férfiakkal egyenlő jogokat biztosítani szerettek volna.
Furcsa belegondolni, hogy miközben épp egy nő ült Anglia trónján, kékharisnyának csúfolták, nőietlennek bélyegezték azokat a nőket, akik szerettek volna férfitársaikhoz hasonlóan érettségit tenni, egyetemen továbbtanulni, orvosi, jogi, természettudományi diplomát szerezni. Nem volt könnyű dolguk azoknak, akik ezekkel a mélyen gyökerező előítéletekkel először felvették a harcot. Az úttörők egyike Hugonnai Vilma, aki Magyarország történetében az első nő, aki diplomát szerzett, és több évtizedig tartó szívós küzdelmével kiharcolta, hogy a külföldön szerzett orvosi képzettségét hazájában is hasznosíthassa.
Leányregény?
Hugonnai Vilma élete úgy indult, mint egy romantikus leányregény: 1847-ben született Nagytétényben, arisztokrata családban, egy harmincszobás barokk kastélyban. A grófi címet viselő Hugonnai családnak kiterjedt birtokai és a legmagasabb körökbe ajtót nyitó kapcsolatai voltak. A családfő gondosan titkolta, hogy anyagi helyzete fokozatosan romlik, már korábban is csak feleségének hozománya, a kevésbé előkelő, de gazdag üvegfúvó ősök öröksége mentette meg az összeomlástól.
A kis Vilma öt testvérével együtt a kor szokásának megfelelően dajkák és nevelőnők mellett nőtt fel, édesanyja szeretetét csak távolról érezhette, naponta csak néhány percig találkozhatott vele. Anyja nemcsak azért tartott távolságot gyerekeitől, mert elegáns körökben ez így volt szokás, hanem mert tudta magáról, hogy fertőző tüdőbeteg, és felvilágosult nő lévén, így védte gyermekeit a halálos kórtól. Fiait gimnáziumban, egyetemeken taníttatta, külföldi iskolákba is eljuttatta, de lányai csak Prebstel Mária pesti leánynevelő intézetében sajátíthatták el a korabeli úrilányok szokásos ismereteit.
Vilma egy intézeti iskolatársnője révén ismerkedett meg Szilassy György báróval, akihez 18 éves korában férjhez ment. A szép reményekkel kezdett házasság nem sikerült. Férje nála jóval idősebb volt, a magyar dzsentri tipikus életvitelével: kártya, kaszinó, barátnő. A fiatalasszonyt komolyabb dolgok foglalkoztatták, szeretett olvasni, foglalkozott a birtokon illetve a faluban élők életével, és egyre nőtt benne a vágy, hogy segíthessen a betegeken. A pár elidegenedésén kisfiuk megszületése sem segített. Így, amikor Szilassyné Hugonnai Vilma meghallotta, hogy Svájcban megnyitották az egyetemeket a nők előtt is, szokatlan lépésre határozta el magát: 25 éves korában jelentkezett a zürichi egyetem orvosi fakultására.
Svájci diákévek
A család támogatását nélkülözve, ékszereit adta el, hogy abból tarthassa fenn magát. Szegényes penzióban, nemzetközi diáktársaságban élte a késői diákéveket. Rohammunkával pótolta hiányos képzettségét, például hónapok alatt kellett elsajátítania az orvosi tanulmányokhoz nélkülözhetetlen latin nyelvet. Hogy létfenntartási költségeit csökkentse, áttért a nyers kosztra, jószerivel csak tej, gyümölcs, zöldség, kenyér volt évekig a tápláléka, de munkabírását ez semmivel sem csökkentette.
Szabadidejében az egyetem sebészeti klinikáján, Rose sebészprofesszor mellett dolgozott, orvosi disszertációjában is az őáltala végzett gégeműtétek tapasztalatait dolgozta fel. 1880-ban tért haza diplomás orvosként. Időközben apja és férje is elvesztette birtokait, férje lelkileg is összeomlott, így a fiatal orvosnőre hárult a Pestre költözött család fenntartásának terhe is.
Zárt kapuk
Az orvosi diploma elismertetése azonban súlyos akadályokba ütközött, gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenie. Trefort Ágoston kultuszminiszter az érettségi letételét különös kegyként engedélyezte ugyan, de a diploma honosítását az érvényben lévő törvényekre hivatkozva (amelyek itthon nem engedélyezték nők számára az egyetemi előadások látogatását), kereken megtagadta. Tizenöt évet kellett várni arra, hogy megnyíljanak a hazai egyetemek is a nők előtt, ekkor Hugonnai Vilma újra kérte diplomája elismerését, de még ekkor sem ment simán: csak miután két év alatt a pesti orvosi egyetemen is letette a szigorlatokat, avatták végre 1897-ben, ötven évesen doktorrá.
Praxis a bábaoklevél védelmében
A hazai orvostársadalom ellenállása miatt hosszú évekig egyetlen lehetősége maradt az első magyar orvosnőnek arra, hogy betegekkel foglalkozhasson: letette a szülésznői vizsgát, így "okleveles bábaként" gyakorlatilag orvosi praxist folytatott. Hogy milyen felháborodást keltett a családjában és az "úri társaságban" az, hogy a grófnő bábatáblán hirdette rendelési idejét, nem nehéz elképzelni, de ez sem tántorította el. Hamarosan empatikus, nagy tudású orvosként ismerték meg a pestiek, és különösen a nők és a szegényebbek keresték fel szívesen. Orvosi lapokat járatott, hogy karbantartsa tudását, és mindent megtett azért is, hogy nőtársait is magasabb képzéshez segítse: nőiskolákban, egyletekben egészségvédelmi, gyermeknevelési, betegápolási, élettani előadásokat tartott, cikket, tanulmányokat írt, különösen a nők és a gyermekek helyzete foglalkoztatta.
Elvált, majd negyvenévesen újra férjhez ment, ezúttal Wartha Vince műegyetemi tanárhoz. 1888-ban kislánya született, férje kérésére ekkor felhagyott a rendeléssel, de a nőképzésben, ismeretterjesztésben, a tabuk döntögetésében továbbra is aktív szerepet vállalt a Szabad Lyceum Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnökeként, az Országos Nőképző Egyesület tanáraként.
Gyógyítás mindenekfelett
Orvossá avatása után, 1897-től újra praktizált, a "szegények orvosa" jelzőt kapta, mivel ingyen vagy jelképes tiszteletdíjért is fogadta a rászoruló betegeket. Már 67 éves volt az első világháború kitörésekor, de ekkor még elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot is, hogy a háború sérültjein is segíthessen, sőt, ő szervezte meg a magyar orvosnők hadiorvosi kiképzését. 1915-ben katonai kitüntetést is kapott érdemei elismeréseként. Az első magyar diplomás nő, az első hazai orvosnő küzdelmes, tartalmas, munkás élet után, 1922-ben, 75 évesen, szívszélhűdésben halt meg.
