Gépelési hiba miatt nyilvánítottak halottnak egy nőt

Az abszurd helyzetbe keveredett nő a hatóságokhoz fordult, hogy bizonyítsa: tévedés történt, még életben van.

Nicole Paulino, a marylandi Gaithersburg lakója a jogosítványa megújítása közben különös hibára futott: elutasították a kérését, mivel a rendszerben már elhunyt személyként regisztrálták. Az Inside News szerint a nő a hatóságokkal vizsgáltatta felül a dokumentációt, hogy "visszatérhessen" az élők közé.

A gyógyszereit sem tudta kiváltani

"Egyszerre éreztem magam ijedtnek és meglepettnek, amikor a rendszer azt jelezte, hogy hivatalosan már halott vagyok" - nyilítkozta az Egyesült Államokban élő nő. Az adminisztrációs hiba miatt nem csak a jogosítványának megújítása hiúsult meg: mind az ő, mind pedig három gyermekének egészségbiztosítását érvénytelenítették, ami miatt az orvosi kezelések után súlyos összegeket kellett fizetnie, illetve nem tudta beszerezni az asztmája kezeléséhez szükséges inhalátort sem. „Ez nagyon-nagyon összezavarta az életemet” – mondta Paulino, mielőtt sírva fakadt.

dokumentáció
A hibás dokumentáció eredményeként a nő a gyógyszereit sem tudta kiváltani. Fotó: Getty Images

A társadalombiztosítási dokumentációt intézők azt mondták neki, hogy a hiba egy elírás eredménye. A képviselők szerint az egyik temetkezési vállalat valaki más halálát szerette volna jelenteni, de a társadalombiztosítási számsorban hibát ejtett, és véletlenül Paulino számát adta meg. Hozzátették: az efféle elírások ritkák, de azért nem példa nélküliek, a jelentett esetek csupán 0,33%-ában volt gond a dokumentációban. Az évente intézett több mint hárommillió haláleset során így nagyjából 10 ezer bejelentésben esik efféle hiba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.