A kutatáshoz szigorúan ellenőrzött kísérleteket végeztek, 25 különböző fajtájú kutya bevonásával. Kiderült, hogy az ebek hajlamosabbak saját gazdájuk ásítását "elkapni", azaz szintén ásítani, mint egy idegenét. Ezen kívül nagyobb valószínűséggel reagálnak az igazi ásításra, mint a "hamis" változatra. Az álásítás a száj kinyitását és bezárását jelenti, hang nélkül.
A szakértők szívműködést mérő műszert erősítettek a kutyákra, hogy meggyőződjenek róla: nem azért ásítanak, mert idegesek vagy szorongóak. "Megpróbáltunk kényelmes körülményeket teremteni a kísérlet során. Ez olyan mértékben sikerült, hogy az állatok olykor el is aludtak" - mondta a kutatást vezető Teresa Romero, a Tokiói Egyetem kognitív és magatartástudományi tanszékének munkatársa. Az eredmények a című szakfolyóirat augusztusi számában jelentek meg.
Bár az ásítás megismétlése nem tűnik lenyűgöző trükknek, a tudósok szerint fontos dolgot jelez: a másokkal való együttérzést és kötődést. Korábbi eredmények alapján az empatikus beállítottságú emberek hajlamosabbak mások ásításának megismétlésére, s ez a képesség a korral együtt fejlődik, mert négyéveseknél még nincs jelen, a 12 esztendős kamaszoknál viszont már felnőtteknél megszokott mértéket mutat. Az állatvilágban ritkaság a "fertőző" ásítás. Egyes majomfajták egyedei, például a csimpánzok vagy a bonobók - amelyek az ember legközelebbi evolúciós rokonai - képesek elkapni egymás ásítását. Éppen ezért a Canis familiaris, tehát a háziasított kutya képessége rendkívülinek számít.
A szakértők egyelőre nem tudták megállapítani a jelenség okát. "Erre több feltételezés is létezik" - mondta Elainie Madsen, a svéd Lund Egyetem pszichológusa. Az egyik szerint valószínűleg a csoportkoordináció és a szinkronizált csoportviselkedés a kulcs: a kutyák nem magát az ásítást utánozzák, hanem a vele kapcsolatos érzéseket tükrözik.
Mennyi a normál nyugalmi pulzus, és mikor a legjobb megmérni?
Legjobban: