Fontos dologról árulkodhat a biológiai életkor

A biológiai életkor, vagyis az, hogy szerveink mennyire használódtak el az átlaghoz képest, jelentősen befolyásolja az egészségben leélt évek számát is.

A leélt évek száma nem mindenkin hagy ugyanolyan nyomot: egyesek még a 80. életévüket betöltve is mentálisan frissek és fizikailag is aktívak maradnak, míg mások már az 50-es éveikben is komoly nehézségekkel küzdenek a mindennapokban. Egy frissen publikált kutatás eredményei szerint a biológiai életkorunk – vagyis hogy testünk milyen gyorsan öregszik és mennyire van jó állapotban a valós életkorhoz mérten – jelentős hatással van az egészségben leélt évek számára, illetve az élethosszra is – írja a Medical Xpress .

Az életkor csak egy szám

A kronológiai, vagyis a valós életkor a személy születési dátumán alapul. Az epigenetikus, más néven biológiai életkor viszont a sejtek, szövetek és szervrendszerek életkorát jelenti, vagyis hogy az átlagosnál jobb vagy rosszabb állapotban vannak-e. A valós életkor és a biológiai életkor általában a 20-as éveink végéig együtt halad, vagyis a szerveink ekkor még nem öregednek gyorsabban az átlagosnál. Életvitelünk, genetikai adottságunk és számos környezeti tényező hatására ez azonban megváltozhat, és egyesek már harmincévesen is jóval idősebbnek érezhetik magukat a kortársaiknál. A téma kapcsán a JAMA Network Open online kiadásában jelent meg egy tanulmány a közelmúltban, melyet a Kaliforniai Egyetem kutatói publikáltak.

öregedés, életkor
Az évek múlásával egyesek teste gyorsabban, másoké lassabban öregszik. Fotó: Getty Images

"Az idősek jól tudják, hogy az életkor csak egy szám, amely nem feltétlenül jelzi egészségi állapotukat. Mi lenne, ha le tudnánk mérni, milyen gyorsan öregszik a testünk, így megjósolhatnánk a hosszú és egészséges élet esélyeit?" – tette fel a kérdést Andrea LaCroix professzor, a kutatás vezetője. Hogyha szerveink gyorsabban öregednek  a tényleges korunknál, az számos súlyos betegség, például bizonyos daganatok, szív- és érrendszeri betegségek vagy a Parkinson-kór magasabb kockázatával jár. Kutatások szerint minden 5-8 olyan év, amellyel a szerveink a valós életkorunknál idősebbnek tűnik, nagyjából 20-32 százalékkal csökkenti az esélyét annak, hogy a vizsgált személy jó egészségben megéli a 90. születésnapját.

A szakemberek a tanulmányban 1813 idősebb nő esetében vizsgálták a felgyorsult biológiai öregedés egészségre és várható élettartamra gyakorolt hatását. A nők mindegyike részt vett korábban a Women's Health Initiative nevű, hosszú távú nemzeti egészségügyi tanulmányban, így évekig rendszeresen felmérték egészségi állapotukat. A résztvevők közül 464 nő élte meg a 90 éves kort jó testi és kognitív egészségben, 420 élt 90 évig, de mozgása és kognitív egészsége korlátozott volt. A résztvevők fele, 929 nő még a 90. születésnapja előtt elhunyt.

Az adatok alapján jól látszott, hogy a hosszú és egészséges életet élt nőknél a biológiai öregedés is lassabb volt, sejtjeik és szerveik is lassabban használódtak el, mint a korábban elhunyt embereké. A kutatók most egy olyan eljáráson dolgoznak, amellyel a biológiai életkort figyelembe véve megbecsülhető lesz a vizsgált személy élethossza és egészségben eltöltött évei. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!