Fogyás személyiségtípusok szerint

Felejtsd el a kalóriaszámlálást vagy a vércsoport alapján kialakított étrendet! Ha valóban le akarsz fogyni, az a legfontosabb, hogy figyelembe vedd a személyiségtípusodat.

Daniel Amen idegtudós szerint a fogyókúrázók az idejüket és az energiájukat pocsékolják azokkal a fogyókúrákkal, amelyek egyszerűen sosem fognak beválni - mégpedig azért nem, mert genetikailag képtelenek arra, hogy kitartsanak e programok mellett. Ahelyett tehát, hogy ész nélkül megindulnának az edzőterem felé, először önismereti gyakorlatokat kellene végezniük, amelyekkel feltárják saját gyenge pontjaikat, és kiderítik, mi készteti őket az evésre.

Ellentmondásos új könyvében Dr. Amen öt kategóriába sorolja a túlevőket: kényszeres túlevők, impulzív túlevők, kényszeres-impulzív túlevők, bánatos vagy érzelmi túlevők, illetve szorongásos túlevők. A szakértő arra is kitér a könyvében, hogy kutatásai szerint mindegyik csoportnak kerülnie kell bizonyos élelmiszereket, másokból pedig többet kell fogyasztaniuk ahhoz, hogy valóban lefogyjanak. A legtöbb fogyókúra éppen azért nem működik, mert általános megközelítést alkalmaznak, amely állítólag mindenkire egyaránt passzol.

A kényszeres evők állandóan az ételre gondolnak. Az ebbe a csoportba tartozóknak a fehérjedús étrendet ajánlják általában, de Dr. Amen szerint több komplex szénhidrátot érdemes fogyasztaniuk, amelyek segítenek a hangulatjavító szerotonin termelésében.

A szerotonin-serkentő szénhidrátok ugyanakkor katasztrofálisak lehetnek az impulzív túlevőknek, mert ez csak még inkább csökkenti az amúgy is alacsony önkontrolljukat. Az ebbe a csoportba tartozóknak csirkehúst, zabot és hasonló élelmiszereket érdemes fogyasztaniuk, amelyek a dopamin szintjét emelik, és a koncentrációs készséget serkentik.

Dr. Amen a kényszeres-impulzív túlevőknek a testedzésre való összpontosítást javasolja, az érzelmi túlevőknek az omega-3 zsírsavak bevitelének növelését, amelyek a gyulladás csökkentésével nyugtatják meg a szervezetünket. A szorongásos túlevőknek kerülniük kell az alkoholt és a koffeint, és glutaminban, vagyis lencsében, brokkoliban és diófélékben gazdag étrendet kell követniük.

Priya Tew dietetikus azonban kissé szkeptikusan fogadta a könyvet. A szakértő ugyanis attól tart, hogy amikor az emberek elolvassák, rögtön felismerni vélik majd a személyiségüket, és úgy érzik majd, érthető, miért nem sikerül lefogyniuk. Tew szerint félő, hogy sokan jó kifogást találnak majd az elméletben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.