Ezért ne reggelizzen sokszor gyorsétteremben!

Ha egyetlen gyorséttermi reggeli szendvicset megeszünk, a testünk már jóval ebéd előtt megérzi a hátrányait - ez a gyorskaja hatása!

A magas zsírtartalmú étrend az élet folyamán az érelmeszesedés kialakulásával hozható összefüggésbe. Milyen gyorsan kezdődik azonban a károsodás? Todd Anderson, az albertai Libin Szív-érrendszeri Intézet igazgatója szerint már egyetlen zsírdús reggeli gyorséttermi szendvics elfogyasztása kihat az érrendszer egészségére. Az érelmeszesedés pedig végül olyan súlyos következményekkel járhat, mint a szívbetegség, az agyérgörcs , sőt akár a halál.

Az ér egészségének egyik mérőszáma az úgynevezett sebesség-idő integrál (VTI), ami azt mutatja, milyen mértékben képes megnőni a véráramlás a karunkban egy rövid megszakítást követően. Minél magasabb ez az érték, annál jobb. A Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson bemutatott kutatás során egy csoport egészséges, nemdohányzó egyetemi hallgatót vizsgáltak egy nap reggeli nélkül, egy másik nap pedig két gyorséttermi reggeli szendvics elfogyasztása után, ami összesen 900 kalóriát és 50 gramm zsírt tartalmazott.

Az eredmények azt mutatták, hogy a VTI 15-20 százalékkal esett vissza már két órával a szendvicsek elfogyasztása után. Ez Dr. Anderson szerint azt bizonyítja, hogy az ilyen magas zsírtartalmú étel nagyobb kárt tesz, és gyorsabban károsítja az egészségünket, mint gondolnánk. "Nem azt állítom, hogy soha nem ehetünk gyorséttermi reggeli szendvicset" - magyarázta a szakértő, "de ha valaki ilyen étrenden él, a zsír nagyon gyorsan felgyűlhet az erek falán."

Dr. Beth Abramson, a Kanadai Szív és Stroke Alapítvány szóvivője szerint ez a kutatás is arra hívja fel a figyelmet, hogy viselkedésünk a szívbetegség megelőzésének kulcsa. Akár otthon, akár étteremben eszünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi vagyunk felelősek az étrendünkért. Éppen ezért vegyük tekintetbe a teljes választékot, és próbáljuk korlátozni a telített és transzzsírok, továbbá a kalória és a nátrium bevitelét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, és alapvetően sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Kisebb eső, záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!