Evőeszköz, amellyel kevesebbet fogunk enni

Kutatók szerint az elfogyasztott étel mennyiségét viszonylag egyszerűen szabályozhatjuk: nagyobb villa használatával.

Számtalan kutatás foglalkozott már az élelmiszeradagokkal és ezek hatásaival az élelmiszer-bevitelre, Arul és Himanshu Mishra, valamint Tamara Masters kutatók azonban most arra összpontosítottak, milyen hatást gyakorol az elfogyasztott mennyiségre a falatok mérete.

Kísérletükben egy amerikai olasz étteremben kétféle villát használtak. Az egyikre a szokásosnál 20 százalékkal több, a másikra pedig 20 százalékkal kevesebb étel fért. Két ebéd és két vacsora időtartamára az étteremben csak nagy villát illetve csak kis villát használtak. A kutatók közben felszolgálás előtt megmérték a felszolgált adagokat. Étkezés után mindegyik tányért megmérték, és az eredmények alapján az derült ki, hogy a nagyobb villával étkezők kevesebbet ettek, mint azok, akik a kisebb villát használták.

A nagy villa, kevesebb elfogyasztott étel elmélet azonban csak éttermi környezetben működött. Laboratóriumi körülmények között az alanyok a nagyobb villával valójában több ételt fogyasztottak. A Journal of Consumer Research szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint más-más motiváció figyelhető meg, amikor az emberek étteremben illetve laborban étkeznek.

Az étteremben étkezők úgy érezték, hogy a kis villával nem haladnak előre céljuk, vagyis éhségük csillapítása felé, ezért többet ettek a tányéron lévő ételből, mint a nagy villás csoport tagjai. A kutatók szerint a nagymamák azt tanácsolják, hogy kis falatokat együnk, ugyanakkor azt is javasolják, hogy alaposan rágjuk meg az ételt, hogy a szervezetünknek elegendő ideje legyen arra, hogy megérezze a jóllakottságot. Figyelembe véve a mai emberek rohanó életmódját és az éttermi étkezés terjedését, ha nem rágunk hosszabb ideig, akkor a nagyobb villával étkezés nagy segítséget jelenthet a túlevés megfékezése szempontjából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.