Epilepsziát okozhat a cink

A cink kulcsszerepet játszhat a memória működésében, ha azonban túl sok van belőle az agyban, az akár epilepsziás görcsöket is kiválthat.

Az új tanulmány kimutatta, hogy a cink létfontosságú a neuronok közötti kommunikációban a hippokampuszban, az agy tanulásért és emlékezetért felelős központjában. A kísérletben a kutatók egy a cinkhez kötődő vegyi anyag segítségével kivonták az ásványi anyagot mutáns egerek agyi vérkeringéséből. A cink nélkül a neuronok közötti kommunikáció sérült.

A kutatást vezető Dr. James McNamara, a Duke Egyetem kutatója elmondta, hogy a Neuron online kiadásában megjelent eredményeik egy régóta fennálló ellentmondást oldottak fel a területen. A tudósok több mint 50 évvel ezelőtt rájöttek, hogy nagy mennyiségű cink raktározódik az idegsejtek speciális hólyagocskáiban, a vezikulumokban. Ezek tartalmazzák az idegek közötti kommunikációhoz szükséges átvivőanyagokat. Azt azonban nem tudták, hogy a cink is részt vesz a sejtek közötti jeltovábbításban.

Az agysejtek túlzott kommunikációja pedig a tanulmány szerint epilepsziához vezethet, ami a cink és a betegség összefüggésére utal. Dr. McNamara tehát arra hívja fel a cinktartalmú táplálékkiegészítőket szedők figyelmét, hogy legyenek óvatosak.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Esetleg északnyugaton még az esti órákban néhány csapadékgóc előfordulhat. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely kedd hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.