Bettina von Helversen (Bázeli Egyetem), Andreas Wilke (Clarkson Egyetem), Tim Johnson (Stanford Egyetem), Gabriele Schmid (Müncheni Műszaki Egyetem) és Burghard Klapp (berlini Charité Kórház) közös kutatása ugyanis azt mutatja, hogy a depressziós személyek nem depressziós társaiknál jobban teljesítenek a szekvenciális döntéshozási feladatokban.
A kísérletben az egészséges, klinikai depresszióban szenvedő, illetve depresszióból felépülőben lévő önkéntesek játszottak egy olyan számítógépes játékkal, amelyben pénzt nyerhettek, ha egy szimulációs álláskeresés során felvettek egy jelentkezőt egy állásra. Minden egyes jelentkezőnek külön pénzügyi értéke volt, és véletlenszerűen, egyenként jelentek meg. A kísérleti alanyoknak el kellett dönteniük, mikor állítsák meg a keresést, és válasszák ki a megfelelő jelentkezőt.
Amellett, hogy a hétköznapi döntési helyzetekre hasonlít, a feladat egy ismert optimális stratégiával is rendelkezik. Mint kiderült, a depressziós betegek ezt az optimális stratégiát alaposabban közelítik meg, mint a nem depressziós személyek. Míg az egészséges résztvevők viszonylag kevés jelentkező megtekintése után választották ki jelentkezőjüket, a depressziós alanyok alaposabban kutattak, és olyan döntéseket hoztak, amelyek nyereségesebbnek bizonyultak.
Ez a felfedezés az első arra utaló bizonyíték, hogy a klinikai depresszió némi előnnyel is járhat. A hamarosan megjelenő tanulmány azt mutatja, hogy még a súlyos depresszió is járhat bizonyos pozitív mellékhatásokkal. A depresszió következményeinek alapos megértése segíthet felderíteni a betegség evolúciós gyökereit, és utat nyithat újabb kezelések kidolgozása felé.
