Elkészült az emberi fehérjetérkép

Elkészültek az emberi fehérjekatalógus első vázlatai, amelyeket német, amerikai és indiai tudósok állítottak össze.

Egy német és egy amerikai-japán kutatócsoport tette közzé az emberi fehérjetérképet, vagyis a proteomot a Nature című tudományos lapban - tudósított róla a BBC hírportálja .

A térképen szereplő fehérjék közül mintegy 17-18 ezer az olyan, amely a DNS-molekula korábban nem kódolónak, azaz hulladéknak vélt génjei irányításával keletkezik. A minden egyes sejtünkben létező DNS-molekulán találhatók azok a génszakaszok, amelyek a fehérjék előállításának utasításait tartalmazzák.

"Jól tudjuk, hogyan néz ki a genom, azaz a szervezet teljes, DNS-ben tárolt örökítőinformációja, ám nem tudjuk, a lehetséges húszezer fehérjekódoló gén közül hányan vannak, amelyek valóban kódolnak is fehérjéket" - mondta Bernhard Küster, a német kutatócsoport vezetője, a Müncheni Műszaki Egyetem professzora.

Sok különböző emberi szövetmintából és számos sejtből vonták ki az összes fehérjét a kutatók. Ezután kis darabokra vágták szét őket, majd a tömeg-spektrometria módszerével feltárták a fehérjedarabokat alkotó aminosavak sorrendjét, azaz szekvenciáját.

Elkészültek az emberi fehérjekatalógus első vázlatai

Hosszadalmas számítógépes munkával és rengeteg türelemmel ezek a fehérjetöredékek összevethetők az emberi genommal, így elkészíthető a térkép, amely megmutatja, egy adott emberi szövetben melyik gén "fejeződik ki", és termel fehérjét. Mindkét kutatócsoport váratlan fehérjék százaira bukkant, melyeket ősi gének töredékei állítottak elő, vagy olyan DNS-szakaszok, melyekről korábban nem is tudták, hogy gének . Emellett jelentős hiányokkal is találkoztak: ismert gének százai lehetnek feleslegesek - vélte Küster.

A másik, amerikai és indiai tudósokból álló kutatócsoport arra talált bizonyítékot, hogy a fehérjéknek csak 84 százaléka jósolható meg a genomból. "Magukat a fehérjéket éppoly fontos tanulmányozni, mint az őket kódoló géneket. Ha például egy kutató egy adott gént kutat, megnézheti az új adatbázisban, hogyan fejeződik ki az. (A génkifejeződés az a folyamat, melynek során a génben rejlő információ megjelenik valamilyen fehérjében.) Ha egy gén a magzati szervekben kifejeződik, a felnőttében már nem, akkor arra gondolhat, fejlődési folyamatról van szó" - mondta el a másik kutatócsoport vezetője, Akhilesh Pandey, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem professzora.

A gyógyszerek működésének és mellékhatásainak kutatásában is segítheti a szakembereket, hogy emberi szövetenként csoportosítva vizsgálhatják a fehérjéket. Különböző rákos sejtek fehérjetérképének összehasonlításával Küster és kutatócsoportja már azonosított olyan fehérjecsoportokat, melyek növelhetik vagy csökkenthetik a rákgyógyszer iránti érzékenységet. A két csoport egymástól függetlenül végezte a munkát, mindketten 2001 februárjában jelentették be a kutatást. "Bár mindkét csoport hasonló számú gént állapított meg, a listák különböztek egymástól. Mindenképpen hasznos lesz, ha a két adatbázist egyesítjük" - vélte Pandley.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!