Az orvosi beavatkozások - ideális esetben - lelki és testi felkészülést, szakemberek összehangolt munkáját igénylik. Hogy valaki asszisztencia nélkül végezzen egy műtétet, gyakran annyira elképesztő ötlet, hogy csak akció- vagy sci-fi filmekben láthatunk ilyesmit. Van azonban néhány olyan eset, amikor az élet múlhat azon, hogy valaki képes-e végrehajtani egy-egy beavatkozást. Máskor az orvosi kíváncsiság miatt nyúl valaki a szike után. Nézzük a legelképesztőbb eseteket!
Dr. Jerri Nielsen amerikai orvosnő 1998-ban került a Déli sark kutatóállomására. Néhány hónap múlva egy csomót vett észre a mellében. Mivel a kutatóállomás a téli hónapokban teljesen el van vágva a külvilágtól, dr. Nielsen videón keresztül egyeztetett az orvosaival: biopsziára volt szükség, hogy megállapítsák, rosszindulatú daganatról van-e szó. A szükséges felszerelést egy katonai repülőgép juttatta el az állomásra, a doktornő pedig kétszer is megismételte saját magán a beavatkozást. Mikor kiderült, hogy valóban rosszindulatú elváltozást talált, kutatótársai segítségével (akik közül egyiknek sem volt egészségügyi képesítése) kemoterápiát kezdett saját magán alkalmazni. Dr. Nielsen hónapokkal később tért vissza az Egyesült Államokba, ahol megműtötték. Nielsen a felépülése után a daganatos betegségek elleni küzdelemnek szentelte az életét, 2009-ben halt meg agytumorban.
Amanda Feilding brit politikus, művész és kutató a hatvanas évektől tanulmányozta a tudatot, illetve a különböző gyógyszerek, kábítószerek és beavatkozások tudatra való hatását. A hetvenes évek elején találkozott először a koponyalékelés eljárásával. Az elképzelés szerint ez az ősi eljárás fokozza az agy vérbőségét, így növeli a tudatosságot és a teljesítményt is. Fielding úgy döntött, hogy (mivel senki más nem vállalta az operációt) saját maga hajtja végre a koponyalékelést. Egy fogorvosi fúróval és védőszemüveggel felszerelkezve fúrt apró lyukat a homlokcsontjába, majd elfogyasztott egy steaket és bulizni indult. A beavatkozásról filmet is készített. Feilding a mai napig aktív és a trepanáció népszerűsítése mellett a marihuána legalizálásáért küzd.
Több műtétet is végrehajtott saját magán dr. Evan O'Neill Kane amerikai sebész. 1919-ben az egyik elfertőződött ujját távolította el, 1921-ben pedig a saját vakbelét távolította el. Dr. Kane azt akarta bizonyítani, hogy sok sebészeti eljáráshoz felesleges a teljes altatás, elegendő a helyi érzéstelenítés - a legjobb kísérleti alanynak pedig saját magát tartotta. A sebész korábban már közel 4000 vakbélműtétet hajtott végre, magát pedig egy tükörrel műtötte meg. Tíz évvel később, hetvenéves korában megismételte az orvosi bravúrt: saját heresérvét műtötte meg. A beszámolók szerint az idős sebész gyorsan, pontosan dolgozott, sőt viccelődött is az asszisztenseivel és a műtét dokumentálására meghívott fotósokkal.
Szintén vakbélműtétet hajtott végre magán 1961-ben dr. Leonid Rogozov szovjet orvos, aki az Antarktiszon teljesített szolgálatot. A vakbélgyulladást a külvilágtól teljesen elzárt kutatóállomáson diagnosztizálta, és mivel a legközelebbi állomás 1600 kilométerre volt, a pedig mentőrepülőgépre több napot kellett volna várnia, úgy döntött, hogy megpróbálkozik a műtéttel. A kutatóállomás meteorológusa és sofőrje asszisztáltak neki. Rogozov többször rosszul lett a helyi érzéstelenítés segítségével végzett beavatkozás közben, de végül két óra alatt végzett, és két hét lábadozás után vissza is tért a feladataihoz. A műtét után közel 40 évvel halt meg tüdőrákban.
Több önamputálási esetről is született beszámoló: általában valamilyen baleset miatt kényszerültek arra, hogy levágják a karjukat vagy a lábukat. A vészhelyzetben csak kezdetleges, kéznél lévő eszközöket használhattak, például zsebkést. Talán a leghíresebb ilyen eset Aron Ralston amerikai egyetemistáé, akinek a karja túrázás közben szorult be egy hatalmas kő alá. Ralston öt napot töltött Colorado hegyei között, étlen-szomjan, élet és halál határán, míg végül egy tompa kés segítségével levágta a saját jobb karját. A "műtét" után még nyolc mérföldet gyalogolt, míg végre rátaláltak. Ralston történetéről film is született, a 127 órát hat Oscar-díjra jelölték.
A mexikói Inés Ramirez azzal került be a történelemben, hogy ezidáig ő az egyetlen olyan nő, aki sikeres császármetszést hajtott végre saját magán. A 40 éves nő egy kis faluban lakott, amikor megindult nála a szülés. 12 órás vajúdás után döntött úgy, hogy nem vár tovább (a legközelebbi bába ötven mérföldnyire volt), mivel előző gyermeke is halva született. A nő három pohár erős alkohollal "érzéstelenítette magát", majd egy 15 centis konyhakéssel felvágta a saját hasát. Közel egy óráig tartott, míg elérhet a méhét és kihúzta a babát, egy egészséges kisfiút. A köldökzsinórt még volt ereje elvágni, majd több órára elveszítette az eszméletét. Mikor újra magához tért, az egyik gyermekét elküldte segítségért, majd egyszerű cérnával és varrótűvel összevarrta a sebet. Ramirez ezek után tíz napot töltött kórházban és több műtéten is átesett, de teljesen felépült.
