Elfelejthetjük a dialízist? Ilyen lesz a művese

A Vanderbilt Egyetem tudósai olyan művese-technológiát alakítottak ki, amely egy nem túl távoli napon felválthatja a dialízist, de annál sokkal többet nyújt. Lehet, hogy senkinek sem kell majd meghalni veseelégtelenség miatt.

A készülék egy szilícium alapú nanotechnológiával készült szűrő chipet és beágyazott élő vese sejteket tartalmaz, amelyek együtt dolgoznak, hogy utánozzák az egészséges vese funkcionalitását. A végeredmény várhatóan körülbelül hasonló lesz, mint egy természetes vese teljesítménye. Mivel az eszköz elég kicsi ahhoz, hogy a beültethető legyen, és a test saját vér árama működteti, nagy jövő előtt állhat.

Dr. William H. Fissell, a kutatás vezetője elmondta, a céljuk az volt, hogy létrehozzanak egy biohibrid eszközt, amely képes utánozni a vesét, és eltávolítani elég salakanyagot, sót és a vizet, hogy a beteg dialízise ezáltal megtörténjen. Ráadásul a kólásdoboz méretű eszközt a beteg saját szívének kell működtetnie.

A legfontosabb eleme a szerkezetnek egy mikrochip. „Úgy hívják szilícium nanotechnológia. Ugyanazokat a folyamatokat használja, amelyeket már kidolgoztak a mikroelektronika iparnak a számítógépchipekhez” – mondta a kutatásvezető. A chipek megfizethető, pontos, és ideális szűrők. Fissell és csapata egyenként megtervezte a szűrő minden pórusát annak megfelelően, hogy a pórusnak mi a feladata. Minden eszköz körülbelül tizenöt mikrochipet tartalmaz, amelyeket egymás tetejére rétegeznek.

Nem lesz szükség többé vesedialízisre

De a mikrochipeknek van egy másik lényeges szerepük is a szűrésen túl. „Ezek képezik az állványzatot, amelyen az élő vese sejtek elhelyezkednek" – mondta a professzor. A vesesejtek benövik a mikrochip szűrőket, s ennek a szendvicsnek az a célja, hogy utánozza a vese természetes működését. A rendszerben sorozatot alkotnak a szűrők, amelyek mindegyike egy különböző szűrési lépést lát el. A közöttük lévő térben élő vese sejtek pedig azokon a feladatokon dolgoznak, amelyeket a mesterséges elemek még nem látnak el olyan jól, mint a természetesek. Ide tartozik például a tápanyagok újra felszívása és a felhalmozódott hulladéktól való megszabadulás.

Mivel ez egy bio-hibrid készülék, a szervezet immunrendszere elől elzárva kell működnie, hogy megakadályozzák a kilökődését. Azonban a készülék a páciens a vér áramával működik. „A kihívás az, hogy az erekben érkező vért áttoljuk a készüléken. Úgy kell átalakítanunk az artériák bizonytalan pulzáló véráramlását, hogy az megmozgatva egy mesterséges eszközt alvadás és sérülés nélkül haladjon tovább" – mutatott rá a nehézségek egyikére a William H. Fissell.

A kutatóknak hosszú listájuk van azokról a dializált betegekről, akik szívesen csatlakoznának a jövőben a humán kísérletekhez. A fejlesztésnek ez a szakasza 2017 végéig elindulhat.

A National Institutes of Health négy évre 6 millió dollár kormányzati pénzt különített el Fissell és kutató partnere, a University of Californián (San Francisco) működő Shuvo Roy számára.

Hogy a projekt pénzt kapott az nem meglepő, ha tisztában vagyunk vele, hogy 2012-ben az Egyesült Államokban a vesebetegek kezelése 87 milliárd dollár közpénzt emésztett fel. Abban az évben csak az USA-ban 100 ezer ember várt vese transzplantációra, de csak alig több mint 17 ezren juthattak hozzá a szervhez. Összesen 460 ezer amerikai szenved végstádiumú vesebetegségben, s naponta 13 halnak meg. Fissel fejlesztése így valóban korszakos találmány lehet.

Forrás: Vanderbilt University

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.